
A szerdai kormányülésen mondottakkal elismerte Victor Ponta miniszterelnök, hogy nem autópálya-építésre fordítják az üzemanyagokra áprilistól kivetett hétcentes jövedéki adót, hanem a nyugdíjalap deficitjének a fedezésére – hívta fel a figyelmet csütörtöki lapszámában a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap.
2014. július 17., 16:362014. július 17., 16:36
Amint arról beszámoltunk, a kormányfő a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékos csökkentésének létjogosultsága mellett érvelve így fogalmazott: „Ami a fenntarthatóságot illeti, végignéztem újra az adatsorokat. 2,6 milliárdos többletbevételünk van a jövedéki adó emeléséből, 1,5 milliárd plusz az oszlopadóból, s az első hat hónapban a folyó bevételek is 3 milliárd lejjel magasabbak”.
Eközben korábban a kormány illetékesei egybehangzóan azt állították, hogy azért van szükség a plusz jövedéki adóra, hogy legyen miből finanszírozni a sztrádaépítést. A tavalyi év végén kiadott, a 2018-ig megvalósuló autópályaterveket tartalmazó stratégia is egyértelműen megjelöli forrásként a hétcentes adót, összesen 750 millió eurót irányoz elő ebből az infrastrukturális projektek megvalósítására.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!