Hirdetés

Nem az adófizetőkre hárítaná az EU a bankok megmentésének költségeit

Az eurózóna közös bankfelügyeletének felállítása után a bankszanálás közös mechanizmusának és az erre vonatkozó pénzügyi feltételeknek a megteremtését definiálták a bankunió felépítésének következő lépcsőfokaként az Európai Unió állam- és kormányfői.

Hírösszefoglaló

2012. december 17., 07:572012. december 17., 07:57

Nem szabad az adófizetőkre terhelni a bankok megmentésének költségeit, ezért meg kell teremteni a közös felügyelet alatt álló, bajba került bankok szanálásának jogi eszközeit – jelentette ki a Brüsszelben lezajlott uniós csúcsot követően pénteken Angela Merkel. A közös bankfelügyelettel kapcsolatban a német kancellár megjegyezte: ha az intézményi keretek készen állnak, akkor világos irányelveket kell kidolgozni arra vonatkozóan, hogy miként lehetséges a közösen felügyelt bankok közvetlen feltőkésítése az európai stabilitási mechanizmusból.

A tervek szerint az egész Európára kiterjedő bankfelügyelet várhatóan 2014 márciusában áll fel, és az Unió legjelentősebb pénzintézeteit kontrollálja majd, azokat, amelyeknek teljes eszközértéke meghaladja a 30 milliárd eurót, és azokat, amelyek az egyes országok gazdaságában jelentős súlyt képviselnek. A testületnek emellett lehetősége lesz arra is, hogy szükség esetén a nemzeti felügyelet alatt maradó bankokat is felszólítsa, biztosítsák a frankfurti központú Európai Központi Banknak az ellenőrzést. François Hollande francia elnök az EU-csúcs lezárultával kifejtette: bízik abban, hogy Európában már 2013 folyamán növekedés lesz tapasztalható. Úgy vélekedett, az eurózóna közös bankfelügyelete „hatalmas” biztonságot nyújt majd a betéteseknek, az államoknak pedig nagyobb garanciát bankrendszereik stabilitására. Hozzátette: az euróválság megoldásának feltételei teljesültek, most a gazdasági válságból is ki kell kerülni.

Herman Van Rompuy, az uniós csúcsvezetőket összefogó testület, az Európai Tanács elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a jövő júniusi uniós csúcstalálkozóig megállapodást kíván tető alá hozni a tagállamok között az euróövezeten belüli gazdasági növekedést és foglalkoztatás-bővítést célzó intézkedések ügyében. Az ilyen intézkedések közé tartozik majd, hogy mechanizmust alakítanak ki a tagállami kormányok és az európai intézmények közt a reformok ügyében kötött szerződések betartásának ellenőrzésére, valamint hogy a reformok támogatása érdekében szolidaritási alapot hoznak létre. Szorosabban össze kívánják hangolni a tagállamok gazdaságpolitikáját, és jövő júniusig harmonizálni akarják az egyes országok betétgarancia-rendszereit is.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke bejelentette, a bizottság jövő tavasszal javaslatot terjeszt majd elő az európai védelmi szektor megerősítésére. Kitért arra is, hogy a fiatalok munkanélküliségének csökkentése szempontjából kulcsfontosságú, hogy a tagállamok minél előbb megvalósítsák az EB által december elején ismertetett ifjúsági garancia intézményét, amely az iskola elvégzése vagy a munkanélkülivé válás utáni négy hónapon belül álláshoz, gyakornoki helyhez vagy további képzéshez juttatná a 25 év alattiakat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés