
A palagáz-kitermelés ellenzőinek fölényes győzelmével végződött az első e tárgyban tartott helyi népszavazás a Temesvárral szomszédos Szakálháza községben – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
2015. március 16., 15:402015. március 16., 15:40
A vasárnapi népszavazáson a választójoggal rendelkező szakálháziak 31,2 százaléka vett részt, és a szavazók 97,24 százaléka ellenezte, hogy a hidraulikus repesztés módszerét alkalmazzák a község területén. A népszavazás érvényességéhez a 30 százalékos küszöb átlépésére volt szükség.
A szavazócédulákon az a kérdés állt: „Egyetért-e azzal, hogy hidraulikus repesztés módszerét alkalmazzák a természeti erőforrások kitermelésében, amely árthat az emberek, az állatok egészségének és a környezetnek?”. A szavazati jogával élő 2085 szakálházi polgár közül csupán 26-an válaszoltak igennel a feltett kérdésre.
A község térségében az ADX Energy Panonia Kft. szerzett engedélyt ahhoz, hogy altalaji kincsek után kutasson. A társaság perek tucatjait indította a helybeli lakosok ellen, akik nem engedték, hogy a tulajdonukban levő földeken kutatásokat végezzenek.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
A helyi adók „általában” körülbelül 70 százalékkal nőnek, és bár ez az arány magasnak tűnhet, valójában az ingatlanok után fizetett összegek nem túl magasak, ha összehasonlítjuk őket más európai uniós országok ingatlanadóival – vélekedik Ilie Bolojan.
Megszűnik a „vakon” zajló bértárgyalás az Európai Unió egész területén: 2026 júniusától az álláshirdetésekben kötelező lesz feltüntetni a fizetési sávokat.
A román gazdaság 2025-ben a júniusban előrejelezett 1,3 százalék helyett mindössze 0,8 százalékkal növekedett – derül ki a Világbank Európára és Közép-Ázsiára vonatkozó legújabb elemzéséből, amelyet kedden tett közzé a nemzetközi pénzintézet.
szóljon hozzá!