Hirdetés

Nehezen mérhető a vb-láz a kocsmákban és a fogadóirodákban

Nem élénkült fel a sportfogadó irodák forgalma a labdarúgó-világbajnokság kezdete óta, nagyjából ugyanazok a személyek térnek be hozzájuk, akik eddig is rendszeres ügyfeleik. De hiába várta forgalma megélénkülését a futballmérkőzésektől számos vendéglátó-ipari egység is, a rossz idő miatt sokan a teraszozás helyett inkább az otthon melegét választották. Olyan kocsma is akad azonban, ahol nőtt a vendégek száma, s „úgy folyik a sör, mint csapból a víz”, máshol pedig pluszszékeket is kellett vásárolni.

Krónika

2014. június 30., 20:132014. június 30., 20:13


Nem a vb-ből élnek a fogadóirodák

„Vitathatatlan, hogy világbajnokságok és az Európa-bajnokságok idején a fogadások száma is érezhetően nagyobb, mint amikor nincsenek hivatalos mérkőzések az év ezen időszakában” – fejtette ki érdeklődésünkre a PublicBet sportfogadó irodákat üzemeltető Public Games Kft. szóvivője.

Florin Gongu ugyanakkor rámutatott arra, hogy a növekedés nem annyira látványos, mint gondolnánk, és az is részben csak annak tudható be, hogy egy kedvezménykampányt hirdettek, amely során 32 napon keresztül naponta kisorsolnak egy nagyképernyős televíziót azok között, akik legalább 10 lej értékben tették meg tétjeiket a torna mérkőzéseire.

„Ez nyilván több ügyfelet csábított hozzánk” – magyarázta. Tapasztalatai szerint délelőttönként csak elvétve kötnek fogadásokat, a többség délután keresi fel az irodáikat, hiszen a mérkőzések is késő este vannak. Ami az idei torna meglepetéseredményeit illeti, az többnyire a tippelőknek okozott veszteséget, volt viszont egy férfi, aki alig kétlejes téttel több mint harmincezer lejt nyert, köszönhetően annak, hogy hibátlanul tippelte meg az eredményeket.

„Összességében viszont nincs igazán látványos következménye a vb-nek, ez pusztán egy szakasz a sportfogadó irodák életében, egy olyan időszak, amelyből mindenki hasznot akar húzni. Nemcsak mi, az ügyfeleink is. Ez az időszak, a cég komolysága, a fogadási lehetőségek választékossá tétele és az újdonságok viszont meghatározhatják az iroda jövőjét, jó alkalom arra, hogy bebiztosítsuk az ügyfeleket a jövőre nézve” – magyarázta Gongu.

Csak a tétek nőttek, a forgalom a régi

Nem többen, de többet és nagyobb tételekre fogadnak a sepsiszentgyörgyiek a sportfogadó irodáknál, amióta megkezdődött a futball-világbajnokság. Egyik sepsiszentgyörgyi iroda neve elhallgatását kérő alkalmazottja elmondta, a megszokott ügyfelek tértek be az elmúlt hetekben is, de több mérkőzésre fogadtak, vagy éppen növelték a tétet.

„Nagyon ritka, aki csak a világbajnokság kedvéért fogadásokat köt, ilyen is volt, de nagyon ritka” – magyarázta a fiatal hölgy.Hozzátette, Sepsiszentgyörgyön más­kor is a futballmérkőzések a legnépszerűbbek, azok eredményeire fogadnak a legtöbben.

Az irodában különben ottjártunkkor nagy volt a forgalom, fiatal és középkorú férfiak tették meg a fogadásokat, 10 és 50 lej közötti összegeket fizettek be, és egymás között is megbeszélték az eredményeket, a téteket. „Közbe be kell kalkulálni a meglepetést, ha mindig az esélyesre fogadunk, kevés nyereményre van remény. Minden bajnokságban vagy fordulóban vannak váratlan fordulatok, azokat kell jól megtippelni” – látott el jó tanácsokkal egy férfi.

Semmilyen forgalomnövekedést nem tapasztalt a labdarúgó-világbajnokság kezdete óta az egyik kolozsvári lakónegyedi sportfogadó iroda munkatársa. Az eladónő kérdésünkre hozzáfűzte: nagyjából ugyanazok az emberek járnak be fogadni, mint a brazíliai futballtorna előtt. A forgalom már csak amiatt sem nő, hogy nyáron az országos labdarúgó-bajnokságok szünetelnek, így lényegesen kevesebb az olyan mérkőzés, amelyre fogadni lehet, a többi sportág pedig kevésbé vonzó a sportfogadók számára – magyarázta.

Nem hozott jelentős fellendülést a szatmárnémeti sportfogadási irodák forgalmában sem a foci-vb – tudtuk meg a Casa Pariurilor elnevezésű hálózat egyik munkatársától. Elmondta: a város különböző pontjain lévő kirendeltségeiknél eltérőek a játékosok szokásai, érdeklődési körei, így volt, ahol kisebb mértékű élénkülést észleltek, de olyan is akadt, ahol némi visszaesés jellemezte a világbajnokság kezdetétől számított időszakot. Úgy vélekedett, mindent egybevetve nem hozott számottevő növekedést forgalmukban a sportesemény.

Vannak kivételek

Az udvarhelyi fogadóirodákban ezzel szemben a vb alatt érezhetően megnőtt a forgalom. A Kossuth utcai Bet Cafe Arenába olyanok is betérnek, akik korábban nem tették. „Sokan vannak, akik csak a világbajnokság alatt fogadnak. Az utóbbi időben nagyon sok hölgyvendégünk is volt, s úgy tűnik, sokkal sikeresebbek a tippelésben, mint férfi társaik, hiszen egy-egy mérkőzés végkimenetelének megjóslásában gyorsan cselekednek, nem mennek bele hosszas elemezgetésbe” – mondta a recepciós, majd hozzátette, hogy visszajáró vendégeik a nyáron szünetelő országos bajnokságok helyett szinte mindenre fogadnak, a foci-vb mellett főleg a tenisz a legvonzóbb sportág.

Áthúzta a teraszos kocsmák terveit a rossz idő

A rossz idő miatt a kolozsvári kocsmák forgalma sem nőtt számottevően. A Bulgakov irodalmi kávéház egyik munkatársa kérdésünkre elmondta: csak a világbajnokság nyitónapján telt meg zsúfoltságig a vendéglátó-ipari egység, a Brazília–Horvátország mérkőzés és azt követő buli vonzotta be a vendégeket. Ezután viszont az esőzések miatt nem lehetett a szabadtéri teraszon megtartani a vetítéseket, ráadásul a fedett téli teraszt épp felújítják, így viszonylag kevesen nézik a mérkőzéseket.

Kolozsvár más teraszain sem gyűlt össze számottevő tömeg. Pedig a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum és a Kolozsvári Népművészeti Múzeum közösen megszervezett világbajnoki vetítésein magyar nyelvű kommentárral lehet követni az mérkőzéseket. Ottjártunkkor azonban a múzeum Unió (Memorandulmului) utcai ingatlanának udvarán nemrégiben nyílt Etno vendéglő teraszán inkább a szolid, kellemesen családias hangulat jellemezte a Hollandia–Mexikó nyolcaddöntőt megtekintő néhány asztaltársaságot. Kiabálástól hangos futball-lázról ugyanakkor nem számolhatunk be.

Az esős idő keresztülhúzta a sepsiszentgyörgyi vendéglátósok számításait is: a székelyföldi megyeszékhelyen is sokkal kevesebben gyűltek be a világbajnokság alatt meccset nézni. Gergely István, a belvárosi Bistro társtulajdonosa lapunknak elmondta, a meccsek alatt mintegy 20 százalékkal növekedett a forgalmuk, holott meg is duplázódhatott volna, ha jobb az idő. „Amikor hideg volt és esett, a nagy baráti társaságok bejöttek a terembe, de azok, akik egyedül vagy másodmagukkal ültek volna be a kertbe, sörözni és focit nézni, inkább otthon maradtak. Néhány napig volt szép idő, akkor több volt a vendég is” – ecsetelte tapasztalatait az üzletember.

Ugyanakkor rámutatott, az egész napos nyitva tartás mellett a mérkőzések csak két, vagy legtöbb négy órára vonzzák be a vendéget. A rossz idő viszont egész napra visszaveti a szabadtéri helyek, kertek forgalmát, igaz a terem ilyenkor is mindig megtelt. A Bistro kertben projektoron lehet nézni a meccseket, a teremben pedig hatalmas televízión. A közös szurkolásra volt is igény, hiszen már a vb kezdete előtt nagyobb társaságok foglaltak le asztalokat, ám az esős, zord június a drukkerek egy részének a kedvét is elvette, sokan inkább otthonról követték a sportközvetítést.

Van olyan is, akinek jól bejött

„A csapolt sörünk úgy folyik, mint víz a csapból” – mutatott rá ezzel szemben a nagyváradi Gekko diákkocsma ügyintézője, aki úgy tapasztalja, hogy a futball-világbajnokság apropóján meghirdetett versenyeik beváltak, és rendre megtöltik a nagyváradi szórakozóhelyet. A romkocsma, mint már arról beszámoltunk, a meccsek idején sörivó versenyt szervez, amikor is a találkozó időtartama alatt a legtöbbet fogyasztó ötfős csapat egy hordó sört kap jutalmul.

Mostanáig már rengeteg sör fogyott el, és közkívánatra úgynevezett baráti napokkal is kiegészítik a repertoárt, és ilyenkor a csapattagok barátainak a fogyasztását is beszámolják az együttes teljesítményébe. A forgalmukat az időjárás sem befolyásolja, hiszen teraszuk fedett, és amikor kint hűvösebb van, akkor rendre behúzódnak a vendégek. „

A ven­déglátósok számára a labdarúgó-világbajnokság egy pluszlehetőség a forgalom növelésére. Ilyenkor az emberek jobban kimozdulnak otthonról, és térnek be egy italra, hogy közösen nézzék a meccseket” – mutatott rá a szintén váradi Bodega illetékese. A nagy terasszal rendelkező és tévékészülékkel ellátott szatmárnémeti Downtown bárban is arról számoltak be, hogy azokon az estéken, amikor meccs van, általában megduplázódik a vendégeik száma. Ez egyébként épp jól jön nekik, ugyanis a klienseik jelentős részét kitevő diákok és vakációzó egyetemisták még vizsgaidőszakban vannak, így a sportrajongók lényegében hozzájárulnak fölös kapacitásuk hasznosításához.

A marosvásárhelyi Víkendtelep kerthelyiségei is estéről estére benépesültek. A mérsékelt derűlátás ellenére a teraszok nagy részét számos futballbarát lepte el. „Kollégáimmal azt vettük észre, hogy van egy nagyobb, visszajáró társaság, amely a gólok számának függvényében rendeli a köröket. Hál’ istennek az idei vébé eddig gólokban gazdag volt, így a vártnál több sör fogyott” – mesélte az egyik pincér. Ahogy a mérkőzések tétje nő, a vendéglátók, akik a torna előtt még visszafogottan nyilatkoztak, egyre optimistábbak. Akadt olyan is, aki „menet közben” pótolta ki kerti bútorait húsz új faszékkel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés