Hirdetés

Nagyváradon terjeszkedik egy amerikai autóipari beszállító

Az évek óta parlagon álló egykori PIC hipermarket helyén telepített üzemet Nagyváradon az Inteva Products. Az amerikai autóipari beszállító tervei szerint júniusban indítja be a gyártósorokat, hogy ott autótető-szerkezeteket készítsenek.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. április 20., 20:062015. április 20., 20:06

„Az új, nagyváradi üzemmel megkétszereződik a termelési kapacitásunk Romániában” – olvasható Lon Offenbacher cégelnök és ügyvezető igazgató nyilatkozata a vállalat hivatalos honlapján. A 2008-ban alapított társaság közleménye szerint mindez része annak a terjeszkedési programnak, amelynek keretében Kínában is nyitnak új munkapontokat, miközben műszaki központjukat a németországi Wuppertalból Solingenbe költöztetik, hogy onnan könnyebben kiszolgálják majd az olyan ügyfeleket, mint amilyen a Daimler, a Volkswagen vagy a BMW.

A Michigan állambeli Troyban székelő Inteva Products 2011-ben érkezett Bihar megyébe, és az ArvinMeritor gyárát vette meg. A nemzetközi szinten 18 országban jelen lévő, összesen 12 500 alkalmazottat foglalkoztató vállalat Nagyszalontán háromszáz munkahelyet teremtett, Nagyváradon pedig további száz személyre lesz majd szüksége. A cégvezető elmondása szerint többeket már le is szerződtettek, hogy a termelés nyári beindításáig betanítsák őket.

Az Inteva üzleti forgalma Romániában 2013-ban 24,8 millió lejről 24 millióra esett vissza, bevételei és nettó profitja ugyanakkor nőtt: előbbi nagyjából nyolc százalékot javult 2012-höz képest, míg utóbbi tétel 40,6 százalékot emelkedett, azaz 2013-ban már 2,56 millió lejes hasznot termelt az egy évvel azelőtt jegyzett 1,82 millió lejhez képest.

Új nagyváradi gyáruk 16 850 négyzetméteres épületét tavaly adta el egy csődfelszámoló, miután a Piteşti-i Argeş FC volt tulajdonosa, a labdarúgóbírók megvesztegetése és egyéb bűnvádi ügyekben elítélt Cornel Penescu – és testvére, Ilie Penescu – által alapított PIC-hálózat 2009-ben, a korrupciós botrányt követően fizetésképtelenné vált és csődbe ment.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés