Hirdetés

Nagyváradon nyit gyárat az Emerson

Az utóbbi két évtized legnagyobb nagyváradi beruházására készül az amerikai Emerson vállalat, amely a város ipari parkjában mintegy 14 hektáron kezdi meg az építkezést jövő év elején. A projektre vonatkozó szerződést csütörtökön írták alá a Körös-parti városban a cég, valamint a helyi önkormányzat képviselői.

Kőrössy Andrea

2012. szeptember 27., 14:152012. szeptember 27., 14:15

Călin Banciu, az Emerson Románia vezérigazgatója elmondta, a beruházás becsült értéke 50 millió euró, a következő években pedig a háztartási és ipari berendezéseket gyártó vállalat 1500 új munkahelyet létesít. „2013 első hónapjaiban az Emerson elkezdi majd egy 20 ezer négyzetméteres csarnok építését, év végén pedig egy körülbelül 700 négyzetmétert elfoglaló irodaház munkálatainak is nekilátnak” – mutatott rá Banciu. Ilie Bolojan polgármester hozzátette, a vállalat nemcsak munkások, hanem felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek alkalmazását is tervezi.

Az Emerson egyébként 2008 áprilisában nyitotta meg új üzemét a Kolozsvár közelében lévő Tetarom 2 ipari parkban, a létesítményben többek között gáznyomás-szabályozókat és áramgenerátorokat gyártanak. A kincses város melletti létesítményben jelenleg 1400-an dolgoznak, számuk azonban néhány éven belül megduplázódhat, az amerikai cég ugyanis nemrég kezdte meg egy újabb, 28 ezer négyzetméteres csarnok építését az eddigi 35 ezer négyzetméternyi beépített terület mellett. Az üzem megnyitásakor David N. Farr, az Emerson vezérigazgatója elmondta, kolozsvári üzemükben elsősorban a fiatal, műszaki és infrastrukturális téren jártas szakemberekre számítanak. „Elsősorban a felsőoktatási háttér számít. Az itteni fiatalok műszaki felkészültsége első osztályú” – hangoztatta korábban Farr.

Az Emerson világszerte összesen mintegy 120 ezer alkalmazottat foglalkoztat, 60 alegységet fog össze összesen 245 helyszínen. A cég termékeit 150 országban értékesítik. A Saint Louis-i székhelyű vállalat a 2011-es évben 24,2 milliárd dolláros forgalmat bonyolított.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés