
Veszélyeztetett kapacitás? Bukarest szerint egy új erőmű csökkentené a már meglevő két létesítmény által termelt áram mennyiségét
Felborzolta a kedélyeket Bukarestben, hogy Szerbia újabb erőművet építene a Dunán, a Vaskapunál: a román energiaügyi miniszter máris jelezte, hogy a terv egyáltalán nincs a bukaresti illetékesek ínyére.
2024. augusztus 06., 17:352024. augusztus 06., 17:35
2024. augusztus 06., 17:402024. augusztus 06., 17:40
„Románia nem fog kompromisszumot kötni a Vaskapu I. és II. vízerőművek villamosenergia-termelésével kapcsolatban” – szögezte le hétfőn Sebastian Burduja miniszter.
Burduja hétfőn a Vaskapu I.-hez látogatott, ahol a szerb energiaügyi miniszterrel memorandumot írt alá a két ország közötti gázvezeték megvalósításáról.
„Végül, de nem utolsósorban, a Djerdap III. (a Szerbia és Románia határán építeni terevzett vízerőmű), egy Szerbia területén épülő szivattyús-tározós erőmű témája is szóba került, amely a megvalósíthatósági tanulmány előzetes fázisában van. A szerb fél együttműködik az amerikai Bechtel céggel, amely ezt az előzetes megvalósíthatósági tanulmányt készítette, és egy héttel ezelőtt bemutatták az előzetes adatokat erről a beruházásról és annak lehetséges hatásáról a Vaskapu I. és Vaskapu II. infrastruktúrájára” – mondta Burduja.
Hozzátette, hogy mind a román vízerőműveket üzemeltető Hidroelectrica vezetősége, mind a minisztérium maximális figyelmet fordít ezekre a beruházási tervekre.
– tette hozzá az energiaügyi miniszter. Májusban a belgrádi Bánya- és Energiaügyi Minisztérium sajtóközleményben tudatta, hogy közös munkacsoportot hoztak létre a Vaskapu III: vízerőmű megvalósítására.
Ugyanakkor az illetékes bukaresti minisztérium erre reagálva azt közölte, hogy nem létezik közös munkacsoport, és hogy egy ilyen projektet részletesen meg kell vitatni, mivel jelentős hatással lehet a környezetre és a Duna hajózhatóságára.
„A szerb fél tájékoztatta a román felet arról a szándékáról is, hogy szivattyús víztározós vízerőművet kívánnak építeni a Vaskapunál. A román fél azt válaszolta, hogy Szerbia számára elengedhetetlen, hogy proaktívan kommunikáljon a román féllel erről a projektről. A projekt pozitív lehet, és Románia esetleg hajlandó lenne egyenlő részesedéssel csatlakozni. Másfelől azonban a környezeti és hajózhatósági következményeket alaposan meg kell fontolni, és a szerb fél nem tudja másként megvalósítani ezt a projektet, mint Romániával szoros együttműködésben.
– olvasható a bukaresti minisztérium májusban kiadott közleményében. Korábban már többször fölmerült egy, a Dunán építendő új vízerőműgát ötlete, amely Szerbiával és Bulgáriával partnerségben épülhetne meg.
Ugyanakkor a HotNews.ro hírportál szakértőkre hivatkozva arról ír:
A Vaskapu I. a legnagyobb vízerőmű Romániában és a Dunán, beépített kapacitása 2160 MW (1166 MW a román oldalon), a folyásirányban pedig a Vaskapu II. vízerőmű található 500 MW beépített kapacitással (251 MW a román oldalon).
Mindkét erőművet Szerbiával közösen üzemeltetik.
A versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az intézmény ellen.
Románia az elmúlt három és fél évtizedben nem egyetlen energiaválságot élt át, hanem válságok sorozatát, egymást követő, egymásra épülő válságokat – fogalmazta meg Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke friss elemzésében.
Meghosszabbította a képviselőház szerdán az egyes alapélelmiszerek kereskedelmi haszonkulcsának mértékét korlátozó jogszabály hatályát.
A jelenlegi becslések szerint 6,32 milliárd lej kárt okozhatott az ügyfeleknek, hogy a romániai bankok a Versenytanács szerint trükköztek a ROBOR referencia-kamatláb meghatározásakor.
A Tarom egyenesen a csőd felé száguld – figyelmeztetett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes szerdán.
Az új személygépkocsik megvásárlásának támogatását célzó roncsautóprogramok történetében először a kibocsátási követelmények és a motortípus mellett az autó gyártási helye alapján is korlátozni készül a román kormány a választható járművek körét.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Románia fokozott járványvédelmi intézkedéseket vezetett be, miután Magyarországon első alkalommal mutatták ki az afrikai sertéspestist házi sertésekben. Romániában jelenleg 13 fertőzési gócpontot tartanak nyilván.
Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.
Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.
szóljon hozzá!