
Fotó: Kristó Róbert
Statisztikailag jóval nagyobb esélyük lesz az állampolgároknak a nyugtalottón nyerni, mint a hagyományos lottósorsolásokon, de ehhez mérten csökken a nyeremény értéke is.
2015. február 12., 20:422015. február 12., 20:42
A Wall-street.ro gazdasági hírportál beszámolója szerint a nyugtalottó esetében egy a 31 ezerhez az esély, hogy győztes pénztárblokkal rendelkezzünk, míg más sorshúzások esetében egy a tizennégymillióhoz.
A pénzügyminisztérium a tervek szerint minden hónapban egymillió lejes keretet utal ki a projektre, így a becslések szerint egy személy 1200 lejt nyerhet egy alkalommal. A nyugtalottó keretében júliustól havonta szerveznek majd rendszeres sorshúzásokat, ezenkívül pedig soron kívüli sorsolást is tartanak. Az első alkalomra így már április 13-án, az ortodox húsvét hétfőjén sor kerül: a sorshúzáson a február másodika és március 28-a között kibocsátott számlák vesznek részt.
A Román Lottótársaság által kihúzott számsor egyik része így egy 1 és 999 közötti szám lesz, amely a pénztárblokkok – általános forgalmi adót (áfa/TVA) is tartalmazó – értékét jelöli, vagyis a levásárolt összeget a banik kivételével, a másik szám pedig a napra vonatkozik, amikor kibocsátották a nyugtát. A pénznyereményt így azok kapják meg, akik a kihúzott napon a kisorsolt értékben vásároltak termékeket, vettek igénybe szolgáltatásokat.
A nyugtalottó bevezetésével a vásárlók elméletileg ingyen is hozzájuthatnak a termékekhez és szolgáltatásokhoz, a rendelet szerint ugyanis nem kell kifizetniük ezek ellenértékét, amennyiben nem kapnak pénztárblokkot. A rendelet azonban kitér arra is, hogy a termékek csak abban az esetben ingyenesek, ha az eladó vagy szolgáltató az ügyfél kifejezett kérésére megtagadja a pénztárblokk kiállítását.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!