2013. március 14., 08:062013. március 14., 08:06
Az adósok között hét állami céget is nyilvántartanak, a pénzügyminisztérium öszszesítése szerint az érintett cégek nem csupán adót fizetni mulasztottak el, de a nyugdíj-, a társadalombiztosítási és a munkanélküliségi alapba sem fizették be az alkalmazottak utáni hozzájárulásokat. Összehasonlításképpen: a tíz legnagyobb adós által felhalmozott tartozás mértéke a tíz legnagyobb adófizető által befizetett adók felét teszi ki. Ezek összesen 29,6 milliárd lejnyi (6,7 milliárd euró) adót fizettek be az államkasszába 2012-ben, ami a költségvetés összes bevételnek 15 százalékát jelenti.
Az adósok listájának élén továbbra is az Országos Kőszénfejtő Társaság áll, amely 4,7 milliárd lejes tartozást halmozott fel az állam felé. Ez a tíz legnagyobb adós össztartozásának mintegy harmadát jelenti. Érdemes megjegyezni, hogy a legnagyobb adósok folyamatosan, több év alatt halmozták fel tartozásaikat, az érintett cégek többsége ugyanis veszteségesen működik. A kőszénfejtő társaság például 2011-ben 417 millió lejes veszteséget jegyzett. A második legnagyobb adós a Román Vasúttársaság Rt. (CFR S.A.), amely a romániai vasúti infrastruktúra kezeléséért és karbantartásáért felelős.
A vasúttársaság tavaly 3,6 milliárd lejjel tartozott az államkasszának. A cég a kőszénfejtő társasággal és a CFR áruszállító részlegével együtt a legnagyobb veszteséget felhalmozó vállalat listáján is előkelő helyezést ért el.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.