
Miután már az idei nyári idegenforgalmi adatokon is jócskán meglátszott, hogy a Moldovai Köztársaságban élőknek nem kell többé vízum a belépéshez, a romániai fürdővárosok összehangolt kampányba kezdtek, hogy jövőre még több turistát csábítsanak ide.
2014. október 14., 18:562014. október 14., 18:56
A Turisztikai Munkáltatok Országos Szövetsége (FPTR) október 12. és 17. között tíz fürdővárost mutat be moldovai utazásszervezőknek és utazási irodáknak.
A meghívottak összesen 1800 kilométert tesznek meg az országban, 40 szállodát, valamint hat kezelőközpontot tekintenek meg többek között Kovásznán, Tusnádfürdőn, Feredőgyógyon, Félixfürdőn, Szovátán, illetve Dornavátrán.
Dragoş Răducan, a turisztikai munkáltatók szövetségének alelnöke szerint a körúttól azt várják, hogy jövőre megkétszereződjön a moldáv vendégek száma. A Krónika által megszólaltatott érintettek szerint a többi szomszédos ország utazásszervezőinek is kellene ingyenes népszerűsítő körutakat szervezni, hiszen a romániai gyógyturizmusnak ezekben az országokban van potenciális piaca.
Kovásznán már jártak, és meglepődtek
A moldáv utazásszervezők, turisztikai hatóságok képviselői hétfőn érkeztek Kovászna városába, megnéztek több szállodát és kezelőközpontot, később Bálványosra is eljutottak, majd Tusnádfürdőn éjszakáztak.
Herman Rosner háromszéki turisztikai vállalkozó lapunknak elmondta, a vendégeket meglepte, hogy eddig nem tudták, milyen természetes gyógyászati lehetőségek vannak Kovásznán, elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, kezelésében és rehabilitációjában elért eredmények iránt érdeklődtek.
Rosner tájékoztatta a vendégeket, hogy míg Magyarországon egyetlen mofetta van, Mátraderecskén, addig Kovászna városban 14 szén-dioxid-gázfürdő működik, több tucat ásványvízvízforrás van, a kovásznai Benedek Géza-szívkórház pedig Európa szinten elismert eredményeket ért el a szívbetegségek rehabilitációjában.
Az idegenforgalmi szakember leszögezte, az önkormányzatok is finanszírozhatnának ingyenes dokumentálódó körutakat az utazásszervezőknek, mert „jobban el tudják adni, amit személyesen megtapasztaltak”. „Romániából folyamatosan hívják az utazási irodák munkatársait ingyenutakra Görögországtól az Egyesült Arab Emirátusokig, és mi nem tanulunk” – rótta fel Herman Rosner.
Szovátán is örülnek a hasonló körutaknak
Szovátának már meglevő, jól bejáratott piaca a Moldovai Köztársaság, ismerik az utazásszervezőket, de mindig jól fog az újabb népszerűsítési lehetőség – fejtette ki eközben érdeklődésünkre Szoboszlai László Erik.
A Danubius cégcsoport értékesítési és marketingigazgatója kifejtette, örülnek, hogy Szováta az egyik állomása a körútnak, megmutatják a nemrég befejezett, második négycsillagos szállodájukat, és a látogatása eredményeképpen még több vendéget várnak Moldovából. Különben évről évre többen érkeznek a szomszédos országból Szovátára, s különösen jót tett, hogy ettől az évtől eltörölték a vízumkényszert, így már nemcsak a kettős állampolgársággal rendelkezők számára egyszerű a szovátai nyaralás.
„Üdvözöljük, hogy a hatóságok is rájöttek, hogy a környező országokban kell népszerűsíteni a hazai gyógyfürdőket, nem arról álmodoznak, hogy majd Japánból érkeznek turisták. A többi szomszédos ország utazásszervezőinek is szervezhetnének ilyen körutakat, hiszen ezekben van a potenciális piac” – szögezte le Szoboszlai.
Szerdán érnek Félixre
Közel ötven idegenforgalmi ügynökség, újságíró és a moldovai turisztikai hatóság munkatársainak érkezésére készül a félixfürdői Turism Felix Rt., a vendégek szerdán érkeznek meg a Bihar megyei üdülőterepre.
„Először a négycsillagos Internaţional Hotelbe mennek. Romániában ez az egyedüli szálláshely, amely megkapta az EUROPESPA-med besorolást. Ezt azt igazolja, hogy minden olyan standardnak megfelel, amelyet a Gyógyfürdők Európai Egyesülete (ESPA) előír. Ez vonatkozik mind a terápiás kezelések általános infrastruktúrájára, mind a higiéniai és a biztonsági feltételekre. A vendégek végigjárhatják a szobákat, az éttermet, a medencéket, a gyógyfürdőközpontot és a spát, valamint az idén felavatott sószobát, ahol a himalájai, tengeri és parajdi sót is tartalmaz” – tájékoztatta lapunkat Diana Antonescu, a Turism Felix illetékese.
Innen az idén felújított háromcsillagos Termal Hotelbe mennek, ahol el is szállásolják a küldöttséget. Az üdülőmustrából nem marad ki az Apolló strand, valamint a kétcsillagos Poieniţa és a Maros Szálló sem, hogy onnan a hamarosan megnyíló Lotus Szálloda felé vegyék az irányt.
„Ez lesz a csúcspont, hiszen ez Románia egyedüli ötcsillagos termálkomplexuma. Saját akvaparkja van, de éttermek, konferenciatermek, VIP-apartmanok és ultramodern gyógybázis, wellness és spa is található itt” – magyarázta. A szakember a moldovai turisták számának további növekedését várja a népszerűsítő kampánytól, meglátása, hogy hasznára válik az idegenforgalomnak.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!