
Aláírta kedden Klaus Johannis államfő a 2003/53-as számú munka törvénykönyve módosításait, amelyek az ideiglenesen alkalmazott dolgozók helyzetét és az évi rendes szabadságot szabályozzák.
2015. január 20., 19:432015. január 20., 19:43
A 60 szociáldemokrata párti (PSD) honatya által kezdeményezett módosítás az Európai Bizottság 2008-as, 144-es számú, az időszakos munkavállalást szabályozó ajánlásának a romániai jogszabályi környezetbe való beillesztését célozza. A módosítás értelmében a fizetetlen szabadság és az igazolatlan hiányzás nem számít bele a szolgálati időbe, amely alapján a nyugdíjat számítják.
A változás egyúttal pozitívumokat hoz azok számára, akiket csupán ideiglenesen alkalmaznak. Kimondja ugyanis, hogy az időszaki munkára felvett munkavállaló nem kaphat kevesebb pénzt ugyanazért a munkáért, mint egy ugyanabban a munkakörben dolgozó állandó alkalmazott.
Módosul a szabadságra vonatkozó szabályozás is. Az időszakos munkaképtelenség, a GYES és a beteg gyermek gondozása céljából kivett szabadság nem számolható bele az évi rendes szabadság időtartamába. Ha valaki a szabadsága idején kerül a fent említett helyzetek valamelyikébe, akkor szabadsága megszakítottnak minősül.
Amennyiben egy alkalmazott nem veszi ki évi rendes szabadságát egy naptári évben, és erre megfelelő indokot is fel tud hozni, a munkáltatónak kötelező kiadni a fel nem használt szabadságot a következő 18 hónapban. Ráadásul a fel nem használt szabadságot a munkáltatónak ki kell fizetnie, amennyiben az alkalmazott távozik a cégtől.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!