
A román vasúttársaság (CFR), valamint ennek személyszállító (CFR Călători) és teherszállító (CFR Marfă) részlege által megkötött szerződések törvényességének kivizsgálását rendelte el Ioan Rus közlekedésügyi miniszter, aki a szaktárca ellenőrző testületét bízta meg a feladattal.
2014. október 30., 15:062014. október 30., 15:06
A vizsgálat a vasúti járművek javítására, illetve korszerűsítésére vonatkozó, 2012 óta kötött megállapodásokat érinti, amelyekkel kapcsolatban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a héten bűnvádi eljárást indított, mivel a feltételezések szerint a CFR és a Transferoviar Grup (TFG) magán-vasúttársaság törvénytelen módon kötött szerződéseket.
A kolozsvári törvényszék eközben arról számolt be, hogy csütörtök reggel 30 napos házi őrizetbe helyezték azt a hét személyt, akiknek a 24 órás őrizetbe vételéről szerdán döntött a DNA. Az érintetteket egyebek mellett bűnszervezet létrehozásával, többrendbeli megvesztegetéssel, csúszópénz elfogadásával, pénzmosással és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják.
A törvényszék szóvivője elmondta: a gyanúsítottak között van Călin Mitică kolozsvári üzletember, a TFG alapítója és tulajdonosa, valamint a Remarul 16 Februarie vállalat vezetője, Teodor Gavriş, a CFR Călători egyik igazgatója, Laurenţiu Seceleanu, a TFG vezérigazgatója, Kinga Mădărăşan, a TFG infrastrukturális igazgatója, Adriian Ştefan volt vezérigazgató, Georgel Mihuţ a SALROM országos sókitermelő vállalat technikai igazgatója, valamint Dumitru Bărbăcuţi vezérigazgató. A nyomozók szerda éjszaka több órán keresztül kihallgatták a házi őrizetbe helyezett személyeket.
Mint ismeretes, a DNA kedden 22 házkutatást végzett a két vasúttársaság irodáiban. A DNA gyanúja szerint Călin Mitică a bűnszövetkezet révén a CFR több vezető beosztású alkalmazottját és a SALROM illetékeseit is lefizette, hogy az által vezetett cégekkel ezek számára kedvező szerződést kössenek.
A nyomozók kiderítették: az üzletember által vezetett cégekre több olyan nagyszabású projektet is rábíztak a megvesztegetett személyek, amelyek elvégzéséhez nem rendelkeztek a szükséges technikai eszközökkel és anyagi forrásokkal.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!