
Eladják a Clujana cipőgyár (az egykori Dermata bőrgyár utódja) más vállalatoknál birtokolt részvényeit, hogy megmentsék a csődtől a szebb napokat megélt kolozsvári céget – határozott szinte teljes egyetértésben a Kolozs megyei önkormányzat csütörtöki rendkívüli ülésén.
2015. február 19., 20:402015. február 19., 20:40
A döntést ennek ellenére több mint egyórás vita előzte meg, amely során elsősorban a felelősöket keresték a kialakult helyzetért. Vákár István, a Kolozs megyei közgyűlés ügyvivő elnöke elmondta: csak akkor mondható el, hogy sikerült megmenteni a cipőgyárat, ha az legalább egylejes profitot termel.
„Az viszont biztos, hogy túléli a gyár az idei évet, és segítséget kap. Ha az új terv csökkenteni tudja a régi tartozásokat, akkor nyert ügyünk van” – szögezte le az RMDSZ-es elöljáró. Kifejtette: azért is fontos a Clujana megmentése, mert a kolozsvári, Kolozs megyei termékek lassan teljesen kivesznek a városból.
„Az volt a kiindulópontom, hogy nem adjuk el és nem visszük csődbe a gyárat, hanem azon dolgozunk, hogy minél több rendes szerződést kössön a cég, ami bevételt teremt” – magyarázta. Hozzáfűzte: a cég vezetősége meglehetősen „gyér” teljesítményt nyújtott eddig, de most, válsághelyzetben nem a teljes vezetés azonnali lemondatása hozhat megoldást. Idővel viszont a teljes menedzsmentet leváltják.
Vákár ugyanakkor elmondta: a megyei közgyűlés csak egy kis részét birtokolja a részvényeknek, ám mégis fő részvényes, mert ő adminisztrálja az állam részvénycsomagját is. A cipőgyár egyébként nem a saját értékpapírjait adja el, hanem azokat, amelyeket még Marius Nicoară tanácselnök mandátuma idején vásárolt meg a cég; többek közt a Transilvania Bank, a Román Fejlesztési Bank (BRD), valamint bróker-, energetikai és gyógyszerészeti cégek részvényeit birtokolja a Clujana.
A részvények eladásából 1,2 millió lej bevételt remélnek. A vállalatnak jelenleg 7 millió lej adóssága van, amelyet öt év alatt kell törlesztenie. „Ha nem ezt a döntést hozzuk, a megyei tanácsnak ki kellett volna fizetnie a kisebbségi részvényeseket, amely mintegy 7-800 ezer lejre rúgott volna” – magyarázta Vákár István.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!