Hirdetés

Megérik azt a napot a prosumerek? Megjelent a Hivatalos Közlönyben az új törvény

prosumer napelem

A prosumertörvény a jelenlegi 24 hónapos határidő helyett bevezeti a hálózatba táplált többletenergia havi elszámolását

Fotó: Csató Andrea

Gyakorlatilag egyetlen lépésre áll a hatálybalépéstől az új prosumertörvény, mely jóval kedvezőbb feltételeket biztosít a megtermelt feleslegüket az országos villamosenergia-hálózatba visszatápláló napelemeseknek. A kezdeményezéstől számított csaknem hároméves huzavona után az alkotmánybíróság által a prosumertörvénynek zöld jelzést adó határozat kedden megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Páva Adorján

2026. július 22., 12:312026. július 22., 12:31

Nicușor Dan államfőnek 10 nap áll rendelkezésére a prosumertörvény kihirdetésére – jelentette be Antal Lóránt, a szenátus energiaügyi bizottságának elnöke, a törvény kezdeményezője.

Az államelnöki hivatal a rendelkezésére álló három lehetőségből kettővel már élt, nevezetesen a törvény újramegfontolásra történő visszaküldésével a parlamentbe, valamint az alkotmánybíróságnál tett óvási kérelemmel. Nicușor Dan számára mostanra már csak a kihirdetés opciója maradt – emlékeztet a Hotnews híjrportál.

Hirdetés

A jogszabály az elmúlt évek egyik legfontosabb módosítását hozza a romániai prosumerek számára, és új jogokat biztosít mind a természetes, mind a jogi személyeknek. „A mai nap fontos nap a több százezer romániai prosumer számára. Közel háromévnyi munka után a törvény valósággá válik, és kézzelfogható jogokat biztosít azoknak, akik az energiafüggetlenségbe való befektetés mellett döntöttek” – nyilatkozta Antal Lóránt szenátor, az energiaügyi bizottság elnöke.

Az új prosumertörvény legfontosabb rendelkezései

  • A legfeljebb 27 kW teljesítményű berendezésekkel rendelkező prosumerek esetében a törvény a jelenlegi 24 hónapos határidő helyett bevezeti a hálózatba táplált többletenergia havi elszámolását. Ezzel egyidejűleg a többletenergiát más fogyasztási helyeken is beszámíthatják, függetlenül az elosztási övezettől, amennyiben ugyanaz a szolgáltatójuk. Ezenfelül, azzal a feltétellel, hogy a szolgáltató azonos, a beszámításból származó összegek a földgázszámlák kiegyenlítésére is felhasználhatók lesznek.
  • A 27 és 200 kW közötti teljesítményű berendezéssel rendelkező prosumerek szintén havi elszámolásban részesülnek, és a többletenergiát felhasználhatják a fogyasztásuk beszámítására más fogyasztási helyeken, amennyiben azok azonos szolgáltatóval és azonos elosztóval rendelkeznek.
  • A 200 és 400 kW közötti kapacitású berendezésekkel rendelkező jogi személyek esetében a törvény pénzügyi elszámolási jogot vezet be a hálózatba táplált energiára, amelyet a másnapi piac (PZU) súlyozott átlagárán térítenek meg.

A törvény évek óta fennálló problémákat old meg a prosumerek számára. „Ez a törvény olyan valós problémákra nyújt megoldást, amelyeket a prosumerek évek óta jeleztek. Minden egyes rendelkezést a közvetlenül érintettekkel folytatott párbeszéd alapján alakítottunk ki, hogy az új szabályok igazságosak, alkalmazhatók és az energiát termelők javát szolgálók legyenek” – mondta Antal Lóránt.

A kezdeményezést 2023-ban nyújtották be a parlamentbe, és egy közel hároméves törvényalkotási folyamaton ment keresztül, beleértve egy újramegfontolási eljárást is. Ezen időszak alatt egyeztetések zajlottak a prosumerek, a hatóságok és az energetikai szektor képviselőivel, a törvény szövegét pedig egymást követően finomították, hogy válaszoljon a terület reális igényeire – mutatta be a Hotnews szerint a szenátor.

A törvény kihirdetését 2023-ban Klaus Iohannis elnök először megtagadta, így a jogszabály ismét végigment a teljes parlamenti törvényalkotási folyamaton. Amikor a törvény újra az ország elnöke – ezúttal már Nicușor Dan – elé került kihirdetésre, az alkotmánybíróság elé utalták, amely azonban elutasította a megfogalmazott kifogásokat.

Most az elnöknek már nincs más választása, mint a törvény kihirdetése.

Kedden ugyanis az alkotmánybíróság határozata megjelent a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial), így az államfőnek legfeljebb tíz napon belül ki kell hirdetnie a törvényt.

Romániában több mint 332 000 napelemes prosumer van az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) adatai szerint.

korábban írtuk

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

korábban írtuk

Borúra derűt hoz az új prosumertörvény, de maradtak még szürke felhők
Borúra derűt hoz az új prosumertörvény, de maradtak még szürke felhők

A politikum szerint egyszerűbbé, igazságosabbá és kiszámíthatóbbá teszi a napelemes áramtermelő-fogyasztók, azaz a prosumerek helyzetét az a törvénytervezet, amelyet szerdán fogadott el (újra) a román képviselőház.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Ismét jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, és nem látszik fény az alagút végén

A piacvezető Petrom jelentősen megemelte szerdán a töltőállomásain alkalmazott üzemanyagárakat, miután a Rompetrol már egy nappal korábban is újfent drágított. Az üzemanyagárak emelkedése a kőolaj nemzetközi piaci árának alakulásával áll összefüggésben.

Ismét jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, és nem látszik fény az alagút végén
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Bértörvény: a szaktárca szerint a bírósági ítélet nem akadályozza a munka folytatását

A munkaügyi minisztérium szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadási eljárásának felfüggesztése nem akadályozza a társadalmi partnerekkel folytatott konzultációkat és a szakmai háttérmunka folytatását.

Bértörvény: a szaktárca szerint a bírósági ítélet nem akadályozza a munka folytatását
2026. július 22., szerda

Románia bajba kerülhet, miután Kazahsztán leállította a fekete-tengeri olajszállítást a támadások miatt

Kazahsztán leállítja az olajszállítást a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) novorosszijszki termináljába, és nem szállít a Fekete-tengeren keresztül a tartályhajók elleni legutóbbi támadások miatt.

Románia bajba kerülhet, miután Kazahsztán leállította a fekete-tengeri olajszállítást a támadások miatt
2026. július 21., kedd

Egyre kevesebben vesznek fel hitelt, a lakosság jelentős része nem tud félretenni

A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.

Egyre kevesebben vesznek fel hitelt, a lakosság jelentős része nem tud félretenni
Hirdetés
2026. július 21., kedd

A Sanitas bírósági úton elérte a bértörvénytervezet elfogadási eljárásának felfüggesztését

Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.

A Sanitas bírósági úton elérte a bértörvénytervezet elfogadási eljárásának felfüggesztését
2026. július 21., kedd

Jókorát nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma, erdélyi, partiumi és bánsági megye az élbolyban

Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.

Jókorát nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma, erdélyi, partiumi és bánsági megye az élbolyban
2026. július 21., kedd

Egy nap alatt több mint a fele elfogyott a roncsautóprogramra szánt összegnek

Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Egy nap alatt több mint a fele elfogyott a roncsautóprogramra szánt összegnek
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
2026. július 20., hétfő

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében

Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében
2026. július 20., hétfő

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram

A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram
Hirdetés
Hirdetés