
2012. november 07., 08:192012. november 07., 08:19
A munkabeszüntetést a két legnagyobb görög szakmai szervezet hirdette meg. Görögországban két hónap alatt ez a harmadik nagy sztrájk a költségvetési kiadások csökkentése és fájdalmas reformok bevezetése ellen. A csomagnak még meg kell kapnia a parlament jóváhagyását ahhoz, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap engedélyt adjon 31 milliárd euró segély kifizetésére.
A kormány szerint mindenképpen csökkenteni kell a kiadásokat, beleértve a nyugdíjak megkurtítását is, mert különben nem lehet elkerülni az ország csődjét. Antonisz Szamarasz miniszterelnök azt ígéri, hogy ez lesz az utolsó fájdalmas megszorítás. Az országban leálltak a vasutak, az autóbuszjáratok, a metró, sok légi járatot töröltek, a kompok a kikötőkben maradtak, és a taxisofőrök sem mentek ki az utcákra.
Az iskolák, a bankok és a kormányhivatalok bezártak, a kórházak csak sürgősségi ellátást nyújtanak. A rendőrség tüntetésekre készülve erősítést kapott, de az általános vélemény szerint komolyabb erőszakra csak szerdán kell számítani, amikor a parlament szavaz a kormány beterjesztéséről.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.