
Június 19-éig vásárolhatnak a romániai magánszemélyek államkötvényt – a hétfőn elrajtolt első lakossági állampapír-akcióra a pénzügyminisztérium éves szinten 1,75–2,15 százalékos kamatot ígér.
2015. június 08., 20:092015. június 08., 20:09
Mint ismeretes, egy államkötvény 1000 lejbe kerül, s a polgár maga választhatja meg a megadott intervallumból azt a kamatszintet, amelyet a legvonzóbbnak talál. A végső kamat állandó lesz, annak szintjét a pénzügyi tárca június 22-én határozza majd meg.
A beruházók akkor kapják meg a papírokat, ha az általuk jelzett kamatszint kisebb vagy egyenlő a végső kamatnál. Fidelis program keretében 100 millió lejben bocsát most ki egyébként állampapírokat a minisztérium, de – mint azt korábban jelezték – amennyiben sikerrel járnak, akkor a következő kiírásra növelik az értéket. A most kibocsátott kötvények futamideje két év, a kamatot viszont évente fizetik.
Az érdeklődők a BCR, a BRD, valamint a Raiffeisen Bankhoz fordulhatnak, a pénzintézetek illetékmentesen közvetítik a tranzakciókat, a brókercégek és más bankok saját tarifáik alapján szabják majd meg a közvetítés díját.
A pénzpiaci szakemberek szerint egyébként azért éri meg a megtakarított pénzeket állampapírokba fektetni, mivel – bár a nyereség nem látványos – biztos, hogy az állam visszafizeti a ráfordítást. Nem mellékes tényező ugyanakkor az sem, hogy míg a bankban letétbe helyezett összegek kamata után jövedelemadót kell fizetni, az államkötvények hozama adómentes, és más, járulékos költségek sincsenek.
A kötvényeket június 26-án vezetik be a Bukaresti Értéktőzsdére (BVB), a befektetőknek így lehetőségük nyílik arra, hogy a futamidő lejárta – 2017. június 25. – előtt értékesítsék a papírokat. Az első kamatokat 2016. június 27-én fizetik majd, egy év múlva pedig a második összeget. Ugyanakkor kapják majd vissza a kötvényenként befektetett 1000 lejt is.
Akik a futamidő lejárta előtt értékesítik a papírokat, nyerhetnek is, ugyanis előfordulhat, hogy 1000 lej fölé emelkedik egy kötvény értéke, de az összeg 1000 lej alá is süllyedhet. Mint a szakemberek emlékeztetnek, az államkötvény értéke akkor esik, ha nőnek a bankközi kamatok, ha azok szintje esik, az állampapírok drágulnak.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a Fidelis program bejelentésekor Victor Ponta miniszterelnök arról beszélt, hogy a megtakarításra vágyó romániai magánszemélyek pénze „fantasztikus helyet talál az állampapírokban, a kormány a piaci realitásoknak megfelelő kamatot garantál.”
Leszögezte, ez a megtakarítás legbiztonságosabb formája, nem lehet ugyanis elveszíteni a befektetett pénzt. Ugyanakkor Ponta is elismerte, hogy nem ez a módszer hozza a legnagyobb profitot rövid időtávon, ám olyan körülmények között, hogy bővült a gazdaság, nőttek a lakossági jövedelmek, szeretnék, ha a megtakarítási vágy is nőne.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!