Hirdetés

Márciusban még biztos a jelenlegi szinten lesz az áfa a kormányfő ígérete szerint

áfa

Ellentmondóan nyilatkoznak a kormánykoalíciót alkotó pártok képviselői az áfa kapcsán

Fotó: Pixabay

Az általános forgalmi adó (áfa/TVA) szintje 2025 márciusában sem fog módosulni, sőt az élelmiszerek és gyógyszerek esetében is megmarad a 9 százalékos áfa – ígéri Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfői babérokra pályázó elnöke.

Krónika

2024. október 02., 11:042024. október 02., 11:04

Ciolacut a Digi 24 kedd esti műsorában kérdezték meg, hogy 2025 márciusában mekkora lesz az áfa.

„Ugyanakkora, mint most, nem fog változni. Sőt, azt is elmondhatom, hogy az élelmiszerek és gyógyszerek esetében is megmarad a 9 százalékos áfa” – idézte a miniszterelnök televíziós nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

Hirdetés

A PSD elnöke szerint a választási kampány számlájára tehető az, hogy például Rareş Bogdan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke 24–25 százalékos áfáról beszél.

Leszögezte azonban, nem tudja, hogy az ilyen kijelentések kinek használnak, őt meghaladja ez a fajta kampánystratégia.

korábban írtuk

Adóemeléssel, új adókkal, bérbefagyasztással indulhat 2025
Adóemeléssel, új adókkal, bérbefagyasztással indulhat 2025

Jövőre elkerülhetetlen lesz az adóemelés vagy új adók kivetése az Erste bankcsoport elemzői szerint. Közben egy törvény arra kötelezheti a kormányt, hogy befagyassza a közalkalmazottak fizetését, mivel meghaladta a GDP 50 százalékát az államadósság.

„Ez a stratégia engem meghalad: bejelented, hogy jön a világvége, amelyet egy olyan kormány fog előidézni, amelynek te és a PSD–PNL koalíció a tagja” – mondta Ciolacu. Hozzátette: ő már akkor leszögezte, hogy kizárt az áfa emelése, amikor átvette a kormányfői tisztséget, és azóta is ehhez tartja magát.

korábban írtuk

Adóemelésekre számít a romániai vállalkozók számottevő többsége
Adóemelésekre számít a romániai vállalkozók számottevő többsége

A romániai vállalkozók mintegy 70 százaléka a következő 12 hónapban a személyi jövedelemadó, kétharmaduk pedig a profitadó emelkedésére számít az INSCOP által végzett, New Money vállalkozói barométer című közvélemény-kutatás szerint.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés