Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója háttérbeszélgetésen erősítette meg, hogy nem szándékozik megválni a bank vezetésétől.
2013. július 24., 17:312013. július 24., 17:31
Az élelmiszeripari beruházásokkal kapcsolatban elmondta: most egy hozzávetőleg 12,5 milliárd forint összegű beruházási folyamat zajlik. Elmondta azt is, hogy részvényeladásait a kormány újabb devizahiteles mentőcsomagjáról szóló híresztelések befolyásolták ugyan, de az idén mindenképpen adott volna el OTP-papírokat a tervezett élelmiszeripari beruházásai miatt. A pénzintézet vezetője hozzátette: a hírek csak annyiban befolyásolták, hogy lejjebb vitte azt a limitárat, ameddig az eladásra megbízást adott.
Csányi Sándor kiemelte: nem születhet olyan, a devizahiteleseket mentő csomag, amelyet az OTP ne tudna túlélni. Az élelmiszeripari beruházásokkal kapcsolatban elmondta: most egy hozzávetőleg 12,5 milliárd forint összegű, több projektből álló beruházási folyamat zajlik, a tervek között további, mintegy 10 milliárd forintot kitevő beruházások szerepelnek, emellett 11 milliárd forintra rúg majd az a vágóhíd, amelyet más befektetővel együtt valósít meg.
„Nem tervezem a visszavonulásom, jobb állapotban vagyok, mint a műtét előtt\" – mondta Csányi Sándor. A műtétjével kapcsolatban utalt arra, hogy születéskori rendellenesség miatt az aorta billentyűjével volt baj, most jött el az operációra ideje, de a műtét nem csökkentette munkabíró képességét. „Teljesen meggyógyultam, maratont is futhatnék, fizikailag rendben vagyok\" – emelte ki Csányi Sándor.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
szóljon hozzá!