
Made in Banat-védjeggyel láthatják el a termékeiket csütörtöktől az egykori Bánság területén működő romániai és szerbiai cégek, amennyiben megfelelnek bizonyos feltételeknek – közölte a Timiș Online portál.
2015. április 24., 12:392015. április 24., 12:39
A Temes megyei Kereskedelmi Ipari és Agrárkamara csütörtökön adta át az első 13 cégnek a védjegy tanúsítványát – számolt be az MTI. A védjegy létrehozását az Európai Unió az IPA Románia–Szerbia határ menti együttműködési program keretében támogatta. A program célja a térségben működő kis- és középvállalatok versenyképességének a növelése.
A védjegyet azok a cégek használhatják, amelyek az egykori Bánság területén fejtik ki tevékenységüket, és egyebek mellett minőségi és környezetvédelmi tanúsítvánnyal rendelkeznek, vagy igényelték ezek beszerzését.
Elsőként öt romániai és nyolc szerbiai cég használhatja a Made in Banat-védjegyet. A romániai cégek között hőszigetelő nyílászárókat, és fürdőköpenyeket gyártó vállalat, a szerbiaiak között pancsovai nemesvakolatot, nagybecskereki napraforgóolajat, és nagykikindai paprika őrleményt gyártó cég is van.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!