
Orban: akkor emelik a nyugdíjakat amikor a kormánynak olyan adatok állnak a rendelkezésére, amelyekre ténylegesen alapozni lehet
Fotó: Gov.ro
Az a célkitűzésük, hogy „a gazdaság teljesítőképességének arányában” emeljék a nyugdíjakat – nyilatkozta hétfő este a Digi 24 televízió műsorában Ludovic Orban miniszterelnök, aki hozzátette: – a 40 százalékos emelés a Szociáldemokrata Párt (PSD) által jó előre felállított csapda.
2020. június 02., 10:412020. június 02., 10:41
A kormányfő közölte, egyelőre nem tudja megmondani, mennyi nyugdíjemelést bír el a gazdaság. Ugyanakkor „fölöslegesnek” nevezte a nyugdíjemelést, ha azt utólag nem lehet finanszírozni. Úgy fogalmazott: „eljátszhatnák” azt, mint a PSD, hogy emelik a nyugdíjakat, „elengedik” az inflációt, s utólag kiderül, hogy valójában az emelt nyugdíjjal kevesebbet lehet vásárolni, mint azzal a pénzzel, ami az úgynevezett emelés előtt volt, de ezt nem szeretnék. Úgy véli:
Szerinte ez a PSD által előre kihelyezett csapda, amely azt szolgálja, hogy a szociáldemokraták vissza tudják szerezni választási tőkéjüket, amennyiben kicsúszna a kezükből a hatalom.
A kormányfő számítása szerint a nyugdíjak 2021-ben 52 milliárd, 2022-ben 83-84 milliárd lej plusz kiadást eredményeznek, amelyet az állami költségvetésből kell finanszírozni.
Azt mondta: akkor emelik a nyugdíjakat, amikor a kormánynak olyan adatok állnak a rendelkezésére, amelyekre ténylegesen alapozni lehet.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
1 hozzászólás