Hirdetés

Lesújtanak a pénzintézetekre

Precedens értékű lett a bankok ellen hozott ítélet

Vásárhelyi-Nyemec Réka

Bíró Blanka

2013. október 02., 17:082013. október 02., 17:08

Több millió banki szerződést módosíthatnak október elsejétől Romániában, amennyiben egyetlen ügyfél panaszára a bíróság jogerősen megállapítja, hogy a dokumentum visszaélésekre okot adó feltételeket tartalmaz. A vonatkozó kormányrendelet értelmében azonban magánszemélyek nem nyújthatnak be közvetlenül keresetet a pénzintézet vagy a különböző szolgáltatók ellen, hanem a fogyasztóvédelmi hatósághoz kell fordulniuk. Amint arról korábban beszámoltunk, a Ponta-kabinet még az idei év elején sürgősségi rendelettel döntötte el, hogy júliusig halasztja a polgári perrendtartási törvénykönyv azon cikkelyének alkalmazását, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság, a különböző fogyasztóvédő szervezetek a bírósághoz forduljanak, ha szolgáltatók a szerződésekben visszaélésre lehetőséget adó feltételeket szabnak.

Aztán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közbejárására újabb halasztás következett, amíg elkészítettek egy hatástanulmányt, hogy milyen következményei lehetnek a rendelkezésnek bankokra nézve. A Román Nemzeti Bank (BNR) kitartó lobbija ellenére azonban az elmúlt héten a magánjogi törvénykönyv cikkelyének alkalmazását nem halogatták tovább, az október 1-től érvénybe lépett. A jegybank arra hivatkozott, hogy bevezetése pénzügyi instabilitást eredményez, a bankok közel egymilliárd eurót veszíthetnek.
Adrian Vasilescu, a jegybankelnök tanácsosa egyébként még hétfőn is arról beszélt, hogy tulajdonképpen nincsenek is visszaélésekre lehetőséget teremtő szerződési feltételek, mindössze olyan előírásokról beszélhetünk, amelyek esetleg vitathatóak.

A fogyasztóvédelem perel
A bankok, a telefon, víz, villany, gáz-szolgáltatók előre leszögezett szerződésmodellekkel dolgoznak, ezeket helyi szinten nincs lehetőség módosítani. Ahhoz, hogy egyénre szabják, be kell járniuk egy hierarchikus utat, ez rengeteg időbe telik – magyarázta a Krónika érdeklődésére egy banki- pénzügyi szakember. A gazdasági jogban jártas közgazdász elmondta, a polgári perrendtartási törvénykönyv október 1-jétől életbe lépett cikkelye értelmében, ha egy magánszemély ebben az előre gyártott szerződésben kifogásolnivalót talál, a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhat, amely vizsgálatot indít, és ha megalapozottnak találja a panaszt, 30 napon belül bírósági eljárást kezdeményez. Ha a pert megnyerik, a szolgáltató köteles az országban minden szerződést a jogerős bírósági döntés alapján átjavítani, és minden érintettet kártalanítani.

Az újdonság tehát az, hogy eddig, amennyiben valaki a bíróságon pert nyert a szolgáltató vagy a bank ellen, csak a felperes szerződését módosították.

A perek évekig húzódhatnak
Az igazságügyi minisztérium javaslata szerint a Temesváron, Jászvásáron, Kolozsváron és Bukarestben hoznának létre olyan különleges bíróságokat, amelyek feladata lenne a hasonló horderejű ügyek tárgyalása, mivel a bankárszövetség elérte, hogy ne „mezei bírák” határozzanak ezekben a kérdésekben. Ezek beindítására azonban még várni kell, addig a bukaresti törvényszékre kerülnek ezek az ügyek, a jogerős döntést pedig a legfelsőbb bíróság hozza meg. 

A banki hitelekre kötött szerződések esetében egyébként több dokumentumra, tanúra van szükség, a pénzintézetek ugyanakkor nagynevű ügyvédi irodákat alkalmaznak, így a perek két-három évig elhúzódhatnak – mondja Bogdan Nica, az Országos Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője.
A bankárok amúgy is úgy vélik, hogy az ügyben születő ítéletekkel az igazságszolgáltatás tulajdonképpen a szabadpiac mechanizmusába avatkozik be. Mint egy neve elhallgatását kéri bankfiókvezető a Krónika megkeresésére elmondta, az ügyfél több tucat ajánlat közül választhatja ki a számára legmegfelelőbbet, szerződést köt a pénzintézettel, ezzel elfogadva annak feltételeit, utólag pedig panaszt tesz, s egy bíróság lehet, hogy neki ad igazat.

Egyre több a panaszos
Az év elejétől egyébként országos szinten több 1300 panaszt iktattak, melyek rejtett, visszaélésre alkalmat adó lehetőségre hívták fel a figyelmet, a szakemberek pedig nem tartják kizártnak, hogy az év utolsó hónapjaiban még több bejelentésre számíthatunk. Nagyváradon például már az elmúlt napokban is gyarapodott azon panaszosok száma, akik a pénzintézetekkel kötött hitelszerződésükben szereplő, szerintük tisztességtelen kitételek miatt keresték fel a Bihar Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget – tájékoztatta lapunkat Adela Baziliu, az intézmény illetékese. „Naponta 2-3 személy keresett fel bennünket bankkal kötött megállapodása miatt, de egészen biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban még több hasonló ügyre számítatunk” – részletezte a felügyelő. Bihar megyében amúgy az idén már tizenkilenc esetet bíróságra küldtek, mindet a pénzintézetek által felszámolt kockázati jutalék miatt. Baziliu leszögezte, ezek az ügyek hosszadalmasak, sok munkával járnak, de felkészültek az esetleg „rohamra”.

A hivatal illetékese elmagyarázta, az érintettek a benyújtott panasz mellett a bankkal kötött szerződésük, az ahhoz tartozó kiegészítő iratok és a pénzintézettel folytatott esetleges levelezésük másolatát is le kell adniuk három példányban. „Mi kielemezzük a dokumentumokat, és amennyiben indokoltnak tartjuk, úgy elkészítjük azt a jegyzőkönyvet, amelyben pontosan felsoroljuk, hogy a szerződés mely pontját véljük tisztességtelennek, s az iratcsomóval együtt továbbítjuk a joghatósághoz. A szolgáltatói szerződésekre vonatkozó törvénymódosítás értelmében ezentúl az erre kijelölt törvényszékre. Onnantól kezdve már a panaszosra hárul az ügy nyomon követése” – ismertette a szakember.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés