
Európai szintű cégminősítő rendszer bevezetését fontolgatja a kereskedelmi kamarákat tömörítő Eurochambres. Az egységes minősítés kidolgozását Édler András, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara vezetője javasolta, aki a brüsszeli intézmény költségvetési bizottságának tagja.
2014. november 06., 14:582014. november 06., 14:58
Erről a gazdasági szakember számolt be. Mint megkeresésünkre elmondta, az Eurochambres szakemberei jelenleg elemzik a rendszer beindításának lehetőségeit. Az is felmerült, hogy egy határokon átívelő ratingeléssel foglalkozó szakcéget bíznak meg a program kidolgozásával.
Csökkentenék a kockázatokat
Édler hangsúlyozta, az üzleti kapcsolatokban nagyon fontos a bizalom, például a romániai vállalkozásokkal szembeni előítéletek hátráltathatják az együttműködés létrejöttét, ám az egységes minősítés alapján az üzletemberek tiszta képet alkothatnának a partnerükről.
A minősítés lehet egyszerű: megbízható vagy sem, ajánlják vagy sem, de több kategóriába is sorolhatnák a cégeket a forgalom, a nyereség, a kinnlevőségek, az adósságok, a tulajdonukban levő ingatlanok alapján, vagy éppen azt is figyelembe véve, hogy a tulajdonosnak volt-e már csődbe ment vállalkozása.
A minősítés alapján felelős döntéseket lehet hozni, például, hogy lehet-e hitelbe árut leszállítani a partnernek, vagy csak előzetes fizetés ellenében. Ezzel minimálisra lehet csökkenteni az üzletkötés kockázatait – véli Édler. A minősítés során olyan adatokat kell betáplálni a rendszerbe, amelyek minden európai országban hozzáférhetők. Az elképzelés szerint díjszabás ellenében a kamararendszeren keresztül lehet majd kikérni a cég minősítését, például a romániai kamara továbbítja a kérést Németországba, onnan pedig visszaküldik az adatokat.
Adatlekérés buktatókkal
A romániai cégekről egyébként jelen pillanatban viszonylag egyszerűen lehet adatokat lekérni. A pénzügyminisztérium honlapján az egységes adószámot és a cég székhelyének megfelelő megyét beírva ingyen letölthető a cég adóbevallása, az elmúlt hat év pénzügyi mérlege, és hogy van-e, illetve mekkora tartozása az állam felé.
A keresőprogram itt található meg. A Cégbíróság általában fizetés ellenében szolgáltat adatokat, de ha egy cég szerződést köt velük, és havonta átutal egy összeget, ezen az oldalon online is lekérheti az információkat.
Schulleri Kinga, a csíkszeredai Schulleri És Társai Ügyvédi Társaság irodavezető ügyvédje – akinek szakterülete többek között a gazdasági és üzleti jog – megkeresésünkre elmondta, a romániai vállalkozásokról a publikus adatokat ők is a pénzügyminisztérium honlapjáról és a Cégbíróságtól szerzik meg. Az információk egyébként a Cégbíróságnál 8–24 lejbe kerülnek.
A részletesebb adatok azonban fizetés ellenében sem kérhetők le online, például a cég történetére vonatkozó adatokat, azt, hogy ki lépett ki, hány alkalmazottat foglalkoztat, voltak-e eddig peres ügyei, már személyesen kell kikérni a hatóságtól. A külföldi vállalkozásokról eközben nem a hivatalos intézményektől szerzik be az információkat, hanem saját kapcsolataik révén, például ügyvédi irodáktól.
Édler András azt mondja, hogy a kereskedelmi kamarák is meg tudnak szerezni díjszabás ellenében információkat a külföldi cégekről úgy, hogy kikérik az adott ország kamarájától, viszont ez így egyelőre időigényes.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!