
Nem a Nagy-Britanniába beutazó, hanem az ott munkába állt románok száma nőtt a második negyedévben – mutatott rá hétvégén kibocsátott közleményében a bukaresti külügyminisztérium.
2013. augusztus 18., 14:462013. augusztus 18., 14:46
A tárca a BBC News Online jelentésére reagált, amely arról számolt be, hogy máris 26 százalékkal nőtt a szigetországba érkező román és bolgár vendégmunkások száma, pedig csak az év végén törlik el velük szemben a munkaerőpiaci korlátozásokat. A második negyedévben több mint 140 ezer román és bolgár vendégmunkást alkalmaztak a szigetországban, az első negyedévi 112 ezerhez képest.
A Daily Mail ugyanakkor a brit statisztikai hivatal adataira támaszkodva arról cikkezett, hogy naponta mintegy száz román és bolgár állampolgár kap munkát a szigetországban. A konzervatív brit bulvárlap szerint míg 1997-ben mindössze kétezer román és bolgár dolgozott Nagy-Britanniában, számuk mára 141 ezerre, a tavalyi évhez képest 35 százalékkal növekedett. A lap megjegyzi, ezzel többen vannak, mint az egykori gyarmatokból, Ausztráliából és Új-Zélandból érkezett munkavállalók.
A növekedés már azelõtt kezdetét vette, hogy Nagy-Britannia 2014. január elsején megnyitja munkaerõpiacát a bolgár és román munkavállalók elõtt. Jelenleg ugyanis csak úgy dolgozhatnak a szigetországban, ha magánvállalkozók vagy legfeljebb hat hónapig tartó munkavállalási engedéllyel rendelkeznek.
A bukaresti külügyminisztérium szerint ezek a számok is jelzik, hogy a román vendégmunkások dolgozni mennek Nagy-Britanniába és nem a szociális ellátáson akarnak élősködni. A közlemény szerint ugyanakkor félrevezető ezekből az adatokból a bevándorlók növekvő tendenciájára következtetni, hiszen a bejegyzett munkaszerződések száma azért nőtt, mert egyszerűsödött a munkavállalási engedélyek kiadása, amelyet a korábbi 9 hónap helyett most már akár 3-4 hónap alatt is kiadnak a brit hatóságok. „Így csak annyi történt, hogy a régebb óta várakozók és az újonnan érkezettek egyszerre állhattak munkába\" – mutatott rá a román külügyi közlemény.
A brit sajtó és több vezető politikus aggodalmát fejezte ki az utóbbi hónapokban amiatt, hogy a szigetország román és bolgár bevándorlók százezreivel szembesülhet a jövő év elejétől, amikor London kénytelen lesz feloldani velük szemben a munkaerőpiaci korlátozást.
Egyébként hasonló a helyzet Dániában is, ahová az idei év második negyedévében Lengyelországból és Romániából érkezett a legtöbb bevándorló. A Politiken dán napilap beszámolója szerint a 9120 külföldi bevándorló közül 1857 fõ érkezett ebbõl a két uniós országból, ráadásul közülük kétharmad volt a férfiak aránya. Az 5,6 milliós észak-európai országban így 606 ezerre nõtt a bevándorlók száma, ami a lakosság 10,8 százalékát teszi ki. Ezzel tavalyhoz képest 3,6 százalékkal több külföldi él Dániában.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!