Hirdetés

Közös fellépés erdélyi vállalkozások versenyképességért

Összefogtak a háromszéki klaszterek: közösen, csomagban kínálják termékeiket, szolgáltatásaikat, hogy növeljék tagjaik versenyképességét. 

Bíró Blanka

Gligor Róbert László

2014. november 28., 13:092014. november 28., 13:09

Fejlődés együttműködéssel című konferencián mutatták be csütörtökön eddigi eredményeiket és terveiket. Kovács Vajda István, a nyomdászokat, csomagolóanyag-gyártókat és dizájn-tervezőket tömörítő klaszter titkára elmondta, összefogtak a Pro Wood bútorasztalosokat, az IT informatikusokat, a Textil & Fashion textileseket, az Agro Food hagyományos élelmiszer-előállítókat és a Green Energy megújuló energiaforrások hasznosítására megoldásokat kínáló klaszterek és a vendéglátóiparban vállalkozók számára dolgoztak ki ajánlatcsomagot.

Együttműködve kulcsrakészen be tudják rendezni a szállodákat, panziókat, vendégházakat, éttermeket. Elkészítik a bútorokat, bárokat, lépcsőket, személyre szabott ágyneműket, függönyöket, abroszokat varrnak, hímeznek, de megtervezik az arculatot, bekötik a telefont vagy energiatakarékos fűtésrendszerekre ajánlanak megoldásokat, sőt hagyományos élelmiszert is kínálnak vendégcsalogatónak.

Referenciamunkáik között szerepel Károly brit herceg zalánpataki és Kálnoky Tibor gróf miklósvári vendégházainak a berendezése. Hamarosan közös honlapon lesznek megtekinthetők az ajánlatok és az eddig elkészült munkák.

Gászpor Éva, a Textil & Fashion klaszter elnöke elmondta, kiemelkedő minőséget is nyújtanak, de olcsóbb megoldásaik is vannak, a klasztertagok ötletekkel segítik az ügyfeleiket, de például a zalánpataki és miklósvári vendégházak bebútorozása a megrendelő, Kálnoky Anna grófné felügyelete alatt zajlott.

A közös munkára egy másik példa, hogy a bútorosok és a textilesek közösen végzik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyik kollégiumának a berendezését, a megbízatást úgy kapták meg, hogy az együttműködés a megrendelő számára is kedvező volt. A vállalkozások nem tudnak egyenként a piac minden rezdülésére reagálni, éppen ezért alakulnak a klaszterek, hogy ebben segítsék tagjaikat, és ezzel növeljék a versenyképességüket, szögezte le Bogyó Mirella, a textil klaszter ügyvezetője.

Összefognának a marosi vendéglátók

A turizmus lehet a Nyárád mente és a Maros mente kitörési lehetősége – vallják a két térség idegenforgalmi vállalkozói, akik egy Leader-program keretében a napokban közös képzésen vesznek részt. A felek abban is egyetértenek, hogy a két térség turisztikai erőforrásai egymást kiegészítik: a Nyárád mentén a természeti, agro-, öko- és faluturizmusról beszélhetünk, a Maros mentén ezt főleg a kastélyturizmussal tudják pótolni.

Egyezik a véleményük abban is, hogy az együttműködést először a szomszédokkal kell elkezdeni, mert a rendszer merevsége miatt jelenleg lehetetlen nemzetközi együttműködéseket kivitelezni a LEADER keretében – részletezte a tudnivalókat Antal Zoltán, a Nyárád menti egyesület ügyvezetője.

A mostani képzés egy integrált fejlesztési láncba illeszkedik, amelybe beletartoznak olyan kistérségi jellegű projektek is, mint nyárádremetei információs központ létrehozása, népszerűsítő anyagok kiadása, a térség internetes ismertetése, később pedig egy elektronikus foglalási rendszer is kiépülhet.

A képzéssorozattól egyébként sokat várnak a résztvevők. A gernyeszegi Grandlion Panzió munkatársa, Kulcsár Krisztina együttműködést remél a Maros menti turisztikai vállalkozók részéről, hogy közösen tudják hallatni hangjukat és megvédeni érdekeiket. Janka Béla, a mikházi Reneszánsz Panzió tulajdonosa már tíz évvel ezelőtt szorgalmazta a kistérségi összefogást, de akkor nem akadt rá „vevő”, most örül, hogy mindenki belátja: régióban kell gondolkodni, hogy idevonzhassák a turistákat.

„Még mindig vannak, akik saját ötleteiket rejtegetik, építgetik, és az eddigi keserű tapasztalatok miatt ezt a kezdeményezést is fenntartásokkal fogadták egyesek, de így nem lehet eredményesen dolgozni. A projekt végén remélhetőleg jó irányba mozdulnak el a dolgok” – hangsúlyozta a vállalkozó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés