Az Európai Parlament (EP) szerdán úgy döntött Strasbourgban, hogy támogatja az EU-tagállamok kormányait képviselő tanáccsal létrejött megállapodást a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetéséről.
2013. július 03., 20:412013. július 03., 20:41
2013. július 03., 20:452013. július 03., 20:45
Mint korábban beszámoltunk, a tárgyalások június 19-én született eredményét az EP még elégtelennek ítélte és elutasította. Azonban június 27-én az egyeztető felek – Martin Schulz, az EP elnöke, Alain Lamassoure francia néppárti EP-képviselő, a téma parlamenti főtárgyalója, Edna Kenny, az EU soros elnökségét adó Írország miniszterelnöke és Eamon Gilmore ír külügyminiszter, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke – végül olyan megállapodást kötött, amely elnyerte a tagállamok és az EP főbb frakcióinak a támogatását.
Az EP-nek sikerült elérnie, hogy szinte teljesen rugalmasan mozgathatók lesznek a még el nem költött összegek a hétéves időszak egyes évei és az egyes költségvetési fejezetek között. Ez a rugalmasság valamivel korlátozottabban vonatkozik a kötelezettségvállalásokra is – ennek köszönhetően könnyebben lesz finanszírozható például a fiatalok munkanélkülisége elleni fellépés, a kutatásfejlesztés, az Erasmus-program, és a kis- és közepes méretű vállalkozások támogatása.
A parlament által elért egyik legfontosabb eredmény a költségvetési keret felülvizsgálatának elfogadtatása volt. A felülvizsgálat révén a 2014-es választások utáni, új összetételű EP és az EB is hozzászólhat majd a hivatali idejük végéig érvényes és működésük alapját nyújtó költségvetéshez. A megállapodás értelmében az EB az aktuális gazdasági helyzetet szem előtt tartva 2016-ban áttekinti a többéves költségvetési keret működését, különös tekintettel arra, hogy a jelenleg hétéves keret időtartamát összhangba kell majd hozni az EU-intézmények működésében egyébként érvényesülő ötéves ciklussal. A tagállamokat képviselő tanács vállalta: ígéretéhez híven rendezi a 2013-ban várhatóan 11,2 milliárd euróra rúgó költségvetési hiányt.
A tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek legkésőbb július 9-ig kell hivatalos döntést hozniuk a hiány első részéről, azaz 7,3 milliárd euróról, míg a maradék 3,9 milliárd euróról kora ősszel kell a tagállamoknak megállapodniuk. A hiány rendezése fontos kérdés volt a parlament számára, amely biztosítani akarta, hogy az új többéves költségvetési keret alá tartozó első évet, 2014-et ne az előző évről átgörgetett hiánnyal indítsa az Unió.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!