Hirdetés

Kína fejleszti Cernavodát – Óriásberuházások Romániában

A világ legnagyobb pénzintézetének számító Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank fogja finanszírozni a cernavodai atomerőmű hármas és négyes blokkjának, továbbá a rovinari-i hő- és a tarnicai vízierőmű megépítését. Románia ipari megrendeléseket és több ezer munkahelyet remél a beruházások nyomán.

Rostás Szabolcs

2014. június 23., 16:062014. június 23., 16:06

Kezd beérni a román kormány keleti nyitást meghirdető politikájának gyümölcse. Liviu Dragnea szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes (képünkön) hétfőn a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) elnökével folytatott bukaresti megbeszélése után bejelentette, hogy a pénzintézet fogja finanszírozni a kínai vállalatok romániai beruházásainak jelentős részét.

Dragnea elmondta, az ICBC adja a pénzt a cernavodai atomerőmű több évtizede tervezett hármas és négyes blokkjának kivitelezésére, amellyel várhatóan a China General Nuclear Power Groupot bízzák meg. A román fél már korábban kikötötte, hogy az ország energetikai függetlenségéhez jelentős mértékben hozzájáruló reaktorok – a jelenleg működő két blokk biztosítja Románia áramellátásának 18 százalékát – öt évre becsült kivitelezése során ne ázsiai, hanem belföldi munkaerőt alkalmazzanak.

A két blokk megépítésének költsége becslések szerint 6,4 milliárd euróra rúg, és kanadai technológia alapján készülnének el. Megállapodás született arról is, hogy a kínai bank finanszírozza a Kolozs megyei tarnicai vízierőmű és az 500 megawattos rovinari-i (Gorj megye) hőerőmű megvalósítását.

Előbbi létesítmény még Nicolae Ceauşescu volt diktátor álma volt, jelenlegi becslések szerint 1,1 milliárd euróba kerülne, és ugyancsak kínai cég, a Sinohydro Corporation építené. Az ázsiaiak emellett szélerőművet is létesítenének az országban, továbbá beszállnának a mezőgazdaság és az infrastruktúra fejlesztésébe is.

Ji Huiman, az eszközértéke alapján a világ legnagyobbjának számító, több mint 240 fiókjával 40 országban jelen lévő ICBC elnöke közölte, a pénzintézet szakértői hamarosan Romániába érkeznek, hogy felmérjék a befektetési piacot. A kínai bank ugyanis fiókintézetet nyitna nálunk is, mivel első körben tervezett beruházásai volumene eléri a tízmilliárd eurót.

„A kétoldalú kapcsolatok lényege, hogy mindkét fél nyerjen a beruházások nyomán. Mi azt reméljük, hogy a létesítmények megépítésével a hazai ipar megrendelésekhez jut, több ezer munkahely létesül, és megerősítjük Románia energetikai függetlenségét\" – jelentette ki Liviu Dragnea, hozzátéve: az ázsiai partnerek érdekeltek a romániai autópályahálózat és a vasúti infrastruktúra fejlesztésében is.

A kétoldalú kapcsolatok terén tavaly volt tapasztalható előrelépés, amikor közel húsz év után novemberben először járt Bukarestben kínai kormányfő Li Ko-csiang személyében, aki kabinetje számos tagjával és háromszáz fős üzletember-delegációval látogatott a román fővárosba. Bukarest húszmilliárd eurót remél a világ második gazdasági nagyhatalmával az elmúlt hónapokban kidolgozott gazdasági és infrastrukturális projektek megvalósításából.

Már Dragnea tavaszi pekingi látogatása során eldőlt, hogy a kínai fél építi meg a Bukarestet a Fekete-tenger parti Konstancával összekötő gyorsvasutat és a főváros vasúti körgyűrűjét, ugyanakkor hosszú távú terv, hogy a gyorvasutat Bukaresttől elvezetik a román–magyar határig, így a projekt teljes költsége becslések szerint 11 milliárd dollár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés