Annak ellenére ugyanakkor, hogy meglehetősen aggasztó perspektívát vetítenek előre, a jelentés szerzői arra is rámutatnak, hogy a technológia fejlődése révén újabb lelőhelyek felfedezése és kiaknázása is lehetővé válik. A kőolajhiány azonnali hatása azonban mind a gázolaj, mind a benzin árában megmutatkozik majd. A Románia energetikai stratégiája 2007 és 2020 között című felmérés szerint a kőolaj- és földgázkészlet évről évre csökken, a hazai lelőhelyek kapacitása pedig korlátozott. A jelentésben szereplő adatok szerint a kőolajtartalék mintegy 74 milliárd tonnát tesz ki, míg földgázból mintegy 185 milliárd köbméter áll még rendelkezésre. A feldolgozott kőolaj mennyisége már az elmúlt évtizedekben is csökkent: míg 30 évvel ezelőtt évi 15 millió tonna nyersolajat finomítottak, ez a mennyiség a tavalyi évre 5 millió tonnára csökkent. Hasonló a csökkenés aránya a földgáz feldolgozása esetében is. „Ezek a mai technológia segítségével föllelhető és kiaknázható tartalékok. Előbb-utóbb azt is számításba kell venni, hogy a kőolaj- és a földgázkészletek világszinten is kimerülnek. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy stratégiánk kidolgozásában figyelembe vesszük a szénkészletet és a megújuló energiaforrásokat is” – közölte Alexandru Săndulescu, a tárca energiapolitikai osztályának vezetője.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.