
Egyre többen tervezik meg már az év első hónapjaiban nyaralásukat, s élnek a korai foglalás lehetőségével, hiszen ha időben megtervezik a nyaralást, akkor akár negyvenszázalékos kedvezményben is részesülhetnek. Változóban a korábbi beidegződések.
2014. február 27., 17:502014. február 27., 17:50
Mint László Endre, a turisztikai vállalkozások szövetségének regionális alelnöke, az internetes foglalásokat is lehetővé tevő Transilvania Tourist Service utazási iroda ügyvezető igazgatója a Krónika érdeklődésére elmondta, idén sokkal többen előlegezték le már februárban a nyári kirándulást, mint a tavaly.
Továbbra is Görögország a sláger, idén még több bérelt repülőjáratot indítanak a görög szigetekre. Akik az olcsóbb ajánlatokat keresik, gépkocsival utaznak Paraliára, a Halkidikki félszigetre, viszont akik többet áldoznak a nyaralásra, repülővel mennek valamelyik görög szigetre.
Bulgária is még mindig tartja magát, hiszen az árai verhetetlenek, ám a bolgár tengerpart akkor volt igazán felkapott, amikor Görögország iránt a gazdasági instabilitás miatt visszaesett az érdeklődés.
„A görög helyzet azóta sem változott, ám a turisták meggyőződtek, hogy a szolgáltatások minősége nem romlott, ezért a forgalom újra fellendült” – magyarázta László Endre. Egyiptomba viszont csak a nagyon bátrak mennek, és bár a szállodák üresek, az egyiptomi vendéglátósok nem hajlandók csökkenteni az árakat.
Törökország iránt is megcsappant az érdeklődést, az árakból ott sem engednek, viszont fokozzák az all inclusive-ajánlatokat, már az ultra-ultra all inclusive is elérhető, éppen ezért azok mennek a török tengerpartra, akik szeretnek egy helyben maradni, sütkérezni a napon és enni-inni.
A turisztikai szakember ugyanakkor elmondta, évről évre nő az érdeklődés a hajóutak iránt, a földközi-tengeri, karib-tengeri utak is egyre elérhetőbbek a hazai turistáknak, a fehér éjszakák idején pedig az északi-tengeri utakra fizetnek be: Szentpétervárt, Tallint vagy Helsinkit érintik ezek a hajók, és egy hajóút már 400 euróért megvásárolható.
Több az érdeklődő Kolozsváron is
Egyelőre nem sietnek a turisták előre lefoglalni az utazásokat Kolozsváron sem, az early bookingok száma viszont valamelyest emelkedett. Janka Katalin, a Boomerang Services utazási iroda vezetője viszont azt tapasztalta, hogy sokan még nem tudják pontosan, mikor mehetnek el szabadságra, ezért nehezebben hoznak döntést. Mások eközben abban bíznak, hogy a last minute ajánlat még olcsóbb lesz. Hátráltató tényező továbbá az is, hogy az egyiptomi, valamint a tunéziai charterjáratok indulása is csak később, májusban dől el, és sok múlik még a járatok telítettségén is.
A szakember ugyanakkor kiemelte, hogy utazási irodánként változók lehetnek a turisták szokásai, ezért nehéz általános érvényű következtetéseket levonni a rendelkezésükre álló információkból. Kérdésünkre ugyanakkor elmondta: annak dacára, hogy kevesen tudják ilyen korán eldönteni, hogy hová és mikor utaznak, valamennyivel több az előfoglalás mint a korábbi években.
Kifejtette: ez részben annak is köszönhető, hogy sikerült meggyőzni ügyfeleiket, hogy érdemes előre foglalni. Mint részletezte: olyan utasokról van szó, akik tájékozottak, és a korábbi tapasztalataikból tudják, hogy előzetes foglalás nélkül gyengébb minőségű szolgáltatásokhoz tudnak csak jutni ugyanazon az áron.
„Van egy ilyen trend, ami utasoknak és az utazási irodáknak is egyformán jó. Az utas olcsóbban jut minőségibb szolgáltatásokhoz, az utazási irodák meg sokkal biztonságosabban, kiszámíthatóbban tudják megszervezni a kirándulásokat” – magyarázta Janka Katalin.
Kérdésünkre ugyanakkor hozzáfűzte: noha többnyire a tavalyi úticélokat kínálják a nyaralni vágyóknak, akad néhány újdonság is, így néhány év szünet után Kolozsvárról ismét elérhető célpont lesz Korfu szigete. Szintén újdonság, hogy Nyugat-Krétába is indulnak járatok, korábban ugyanis csak a Kréta keleti részén található Heraklionba indultak repülőgépek.
Mint részletezte, Heraklion inkább egy iparváros, míg Chania egy gyönyörű középkori város, amely kevésbé zsúfolt és különlegesebb szolgáltatásokat nyújt. Azt azonban szerinte még korai lenne megmondani, hogy idén melyik úticélok lesznek kapósabbak.
Váradon minden maradt a régiben
Átlagos az érdeklődés a korai foglalások iránt eközben a nagyváradi Alegros Tours utazási ügynökségnél. Alexandru Lăcătuş, az iroda illetékese is azt mondja, akárcsak az előző években, idén is többnyire csak azok veszik igénybe a gyakran akár 40 százalékos árkedvezménnyel járó early-booking ajánlatokat, akik kiszámítható szabadságolással dolgoznak, és már tuják a nyári vakációjuk idejét.
„Többnyire azok, akik a tanügyben dolgoznak, a magánszektorban nehezebb előre tervezni” – magyarázta. Tapasztalata szerint az összfoglalások mintegy 30 százalékát teszik ki a korai foglalások, nincs ez másképp idén se. A kliensek többnyire a görög, a bolgár vagy a román tengerpartra szóló ajánlatokra kötöttek szerződést, amelyek ára nem változott a tavalyihoz képest.
„Csak egy-két helyen drágítottak, de ott se sokkal, csak maximum 10 százalékkal. Ezekben a szállókban is azért, mert javítottak vagy esetleg bővítettek a szolgáltatásaikon” – mutatott rá Lăcătuş, aki az előjelek alapján a tavalyihoz hasonló szezonra számít idén nyáron.
Keddtől a spanyolországi Valencia is szerepel a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér kínálatában, decemberben pedig további új járatok indulnak a Hargita és Kovászna megyében élők körében is nagy népszerűségnek örvendő légikikötőből.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
szóljon hozzá!