
Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
November 21-én, hétfőn 10 órakor rajtol a háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása, 50 millió lejes költségvetéssel – közölte szerdán a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
2022. november 09., 18:462022. november 09., 18:46
Az AFM közleményében emlékeztetett, a program bármely szakaszában való részvétel előfeltétele egy felhasználói fiók létrehozása az erre a célra létesített internetes felületen. Azok, akik már létrehoztak egy fiókot a program korábbi kiadásaiban, továbbra is használhatják azt, írta az Agerpres.
ezt követően a program első szakaszában (december 5–9. között vagy a keret kimerüléséig) mosógépekre, mosogatógépekre, hűtőszekrényekre és fagyasztókra lehet értékjegyeket lefoglalni, a második szakaszban (december 12–16. között vagy a keret kimerüléséig) laptopokra és táblagépekre, a harmadik szakaszban (december 19–23. vagy a keret kimerüléséig) légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet vouchereket igényelni.
A mosógépek és mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, hűtők, fagyasztószekrények és -ládák, ruhaszárító gépek vásárlását 400 lejjel, a porszívók beszerzését 200 lejjel támogatják a program keretében, laptopokra 500 lejes, táblagépekre 300 lejes voucher igényelhető.
A lefoglalt értékjegyeket az érvényesítéstől számított hét napon belül be kell váltani. Azok a regisztráltak, akik a program első kiadásában lefoglalt értékjegyet nem használták fel, ebben az évben már nem igényelhetnek támogatást ugyanarra a típusú háztartási gépre.
A háztartási gépek roncsprogramjában részt vevő kereskedők jegyzéke hamarosan elérhető lesz a www.afm.ro honlapon – közölte az AFM.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
szóljon hozzá!