
Fotó: illusztráció
Hétfőn mutatják be a csapvíz általános forgalmi adójának (áfa/TVA) 9 százalékra történő csökkentésének hatástanulmányát, de a kormány tervei szerint legtöbb 5 köbméter víz esetében alkalmaznák az intézkedést – tért vissza keddi sajtónyilatkozatában az egy nappal korábbi bejelentéshez Victor Ponta miniszterelnök.
2015. április 21., 19:542015. április 21., 19:54
Újságírói kérdésre ugyanakkor leszögezte, az intézkedés nem vonatkozik a palackozott vízre, hiszen annak áfája már június elsejével csökken az élelmiszerek és a nem szeszes italok általános forgalmi adójával egyetemben.
„A tegnapi (hétfői – szerk. megj.) megbeszélés kimondottan 5 köbméternyi csapvízre vonatkozott” – emlékeztetett a kormányfő, hozzátéve, nem számít, hogy a fogyasztó megissza, vagy más célokra használja ezt a mennyiséget.
„Ez egy európai intézkedés, aminek fontos szociális vetülete van. Elviekben egyetértek vele, de ha meg akarsz hozni egy hasonló döntést, tudnod kell, mit jelent, mennyibe kerül, milyen hatásokkal járhat” – fogalmazott Ponta, aki – mint ismeretes – a környezetvédelmi és a pénzügyi tárcát is felkérte egy nappal korábban, hogy jövő hétre dolgozzák ki az áfacsökkentés hatástanulmányát.
A kormányfő egyébként hétfő esti sajtónyilatkozatában arról is beszélt, hogy a nem szeszes italok áfájának csökkentésekor tervezték azon szeszes italok általános forgalmi adójának a leszállítását is, amelyek után nem kell jövedéki adót fizetni – ilyen a sör meg a bor –, azonban kiderült, hogy egy európai uniós irányelv ezt tiltja, így utolsó pillanatban kerültek le a listáról.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!