
2013. április 15., 20:502013. április 15., 20:50
17 ezer értékjegyet magán- és jogi személyek kapnak, háromezer voucher pedig közintézményeké lesz. A program keretében kapott értékjegyeket november 20-áig használhatják fel az autóvásárlók. A tárcavezető elmondta: a szaktárca közvitára bocsátotta a roncsautóprogramról szóló rendeletet, amely szerint a tíz évnél öregebb, Euro 1-es és Euro 2-es motorral felszerelt, illetve non-Euro típusú gépkocsik után a tulajdonosok 6500 lejes, mintegy 1500 euró értékű jegyet kapnak, amit felhasználhatnak egy új autó megvásárlására.
Újdonság egyebek mellett, hogy a kormány megnövelte az értékjegy árát a korábbi 3800 lejről, mintegy 900 euróról, ugyanakkor a régi gépkocsik beváltásánál csak egy értékjegyet adnak az eddig három helyett. Mindez öszszességében azt jelenti, hogy a korábbi évekhez képest csökkent a kedvezmény, hiszen az eddigi 2700 euró helyett az idén már csak 1500 eurós értékjegyet lehet felhasználni új autó vásárlására. Egy másik újítás, hogy ez évtől az ország gépkocsiállományának megújítását szorgalmazó projektet is magában foglalja, a módosítások miatt pedig megváltoztatják a program nevét, egyelőre azonban nem ismert az új elnevezés. A program keretében ugyanakkor a kormány bónuszt adna azoknak, akik új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gépkocsikat vásárolnak. Az már bizonyos, hogy elektromos gépkocsik vásárlásánál mind a magán-, mind a jogi személyek 2500 lejes plusztámogatást kapnak. Idén első alkalommal ugyanakkor nem a lakosok, hanem a 10 évesnél régebbi autók száma alapján osztják el az egyes megyékben az értékjegyeket.
A korábbi elképzelésekkel ellentétben Rovana Plumb leszögezte: továbbra is értékesíteni lehet azokat az utalványokat, amelyek nem névre szólóak. Mint mondta, azért tanúsítanak rugalmasságot ezen a téren, mert a felmérések szerint a kereskedés tiltása esetén számos értékjegy felhasználatlan maradna. Vannak ugyanis olyan szegényebb megyék, ahol nagyon magas a 10 évnél idősebb autók aránya, de nincs kereslet új gépkocsik iránt, más gazdagabb megyékben viszont nagy a kereslet az új járművekre. A kormány ezért megadja a lehetőséget, hogy azok, akik ugyan rendelkeznek értékjeggyel, de nem kívánnak új gépkocsit vásárolni, eladhassák a papírokat olyanoknak, akik új jármű megvásárlásában érdekeltek. Victor Ponta miniszterelnök tavaly októberben még úgy vélekedett, hogy a kedvezményes voucherek beváltására kizárólag a tulajdonost kellene feljogosítani. A kormányfő azzal érvelt, hogy jelenlegi formájában a törvény lehetővé teszi a feketepiac kialakulását, mivel a tulajdonosok túladhatnak az értékjegyeken.
A tervek szerint hivatalosan április 22-én kezdődik a roncsautóprogramban részt vevő, használt gépkocsikat begyűjtő cégek és az új járműveket forgalmazó társaságok kiválogatása, az értékjegyeket pedig május közepén kezdik kibocsátani. A környezetvédelmi minisztérium adatai szerint 2010-ben több mint 186 ezer régi gépkocsit vontak ki forgalomból, értékjegyekkel pedig mintegy 60 ezer járművet vásároltak. Egy évvel később a begyűjtött autók száma 116 ezer volt, kedvezményes jegyekkel pedig 40 ezret vásároltak. A kormány tavaly két részletben 171 millió lejt, 39 millió eurót fordított erre a programra, az összegből 153 millió lejt költöttek el, ami 45 ezer használt gépkocsinak a forgalomból való kivonására volt elég, ezzel egy időben pedig 15 ezer új gépkocsit adtak el a roncsautóprogram keretében. A gépkocsi-nyilvántartó hivatal tavalyi adatai szerint Romániában mintegy 2,3 millió 10 évesnél régebbi gépkocsi van bejegyezve, 770 ezer autó pedig már 20 éve rója az utakat. A környezetvédelmi alap nyolc évvel ezelőtt, 2005-ben indította a roncsautóprogramot, ennek lebonyolítására akkor 45 millió lejt utalt ki a kormány. Első évben közel 15 ezer régi gépkocsit vontak ki forgalomból.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.