
A cég székháza előtt gyűltek össze kedden a sepsiszentgyörgyi Mopaco kenyérgyár volt alkalmazottai, elmaradt béreiket és a munkanélküli-segély megítéléséhez szükséges igazolásokat követelve.
2013. május 07., 21:202013. május 07., 21:20
2013. május 07., 21:222013. május 07., 21:22
A spontán megmozduláson mintegy ötvenen vettek részt, ám panaszaikat nem hallgatta meg senki, hiszen a kenyérgyár csődeljárást kért, ezért ügyeit már egy brassói felszámolócég intézi. Az alkalmazottak sérelmezik, hogy a korábbi munkaadójuk nem adta ki másfél havi bérüket, ugyanakkor nem szüntették meg hivatalosan is munkaviszonyukat, ezért nem tudnak munkanélküliségi-segélyt kérni. Elmondásuk szerint március 25. óta nem dolgoznak, áprilisban kivették a hivatalosan járó fizetett pihenőszabadságot, akkor a cég képviselői azt mondták, május elsejétől bontják fel a munkaszerződéseket. Legutóbb a márciusi előleget kapták kézhez.
Felróják továbbá, hogy eddig csak az elbocsátásról szóló előzetes értesítést kapták kézhez, a munkaviszony megszüntetése nélkül viszont nem kérhetik a munkanélküliségi-segélyt. Többségük már 30-40 évet dolgozott a kenyérgyárnál, mint tegnap hangsúlyozták, nem volt semmi előjele a csődnek. „Március 24-én délután még dolgoztam, másnap már bezárt a gyár. A magyarországi tulajdonos egyszer csak megérkezett helikopterrel, elmondta, hogy a cég fizetésképtelen, azóta már a brassói csődbiztos intézi az ügyeket. Brassó nincs a világvégén, hogy másfél hónap alatt nem tudták elhozni a pénzünket és a dokumentumainkat\" – részletezte egy elkeseredett asszony.
Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkaügyi felügyelőség vezetője elmondta, a volt kenyérgyári alkalmazottaktól több beadványt is kaptak, ezek nyomán felvették a kapcsolatot a felszámolócéggel, ahonnan az a válasz érkezett, hogy van pénz az elmaradt fizetésekre, és a szükséges igazolásokat is hamarosan kiállítják. A felügyelők azt is vizsgálják, hogy mi a késlekedés oka.
Sepsiszentgyörgy legrégebbi kenyérgyára márciusban zárt be, ugyanakkor a vállalat felszámolta a szentivánlaborfalvi és a kovásznai munkapontjait is. A sepsiszentgyörgyiek által „régi kenyérgyárként\" emlegetett vállalat megszűnése azért is problémás, mert így a kisdiákok már nem kapják meg a kormányprogram keretében nyújtott napi kiflijüket, ez a cég nyerte meg ugyanis korábban a versenytárgyalást. A gyárat pedig korábban még a Kovászna megyei sikeres magánosítás egyik példájaként emlegették, több évtizedes múltra tekint vissza, több átszervezés után néhány éve a magyarországi Bige Holding cégcsoport vette meg.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!