Hirdetés

Kelet-Európáért aggódik az EBRD

Lelassíthatja a kelet- és dél-európai gazdasági fejlődést a múlt héten elfogadott ciprusi mentőcsomag, a tagállamokban ugyanis a közeljövőben jelentős tőkekivonás indulhat meg – vélekednek az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szakértői.

2013. április 08., 14:422013. április 08., 14:42

Jeromin Zettelmeyer gazdasági vezető úgy nyilatkozott: az újabb bizonytalanság miatt minden bizonnyal drágább lesz a bankrendszer finanszírozása, a letétbe helyezett összegeket pedig kiviszik a pénzügyi gondokkal küszködő országokból, valamint a kisebb pénzintézetekből. „A kelet-európai tagállamok számára a gazdasági növekedéshez elengedhetetlenül fontos a külföldi tőke és az exportpiac. Ciprus 10 milliárd eurós mentőcsomagot kapott az eurózóna tagállamaitól, illetve a Nemzetközi Valutaalaptól, cserében pedig megadóztatják a nagyobb letéteket. Úgy gondolom, hogy emiatt gyengülhet a növekedés például Olaszországban vagy Spanyolországban, ez pedig egyértelműen befolyásolja a kelet-európai államok gazdaságát is” – magyarázta a szakember. Hozzátette: a kockázat nagyobb, mint azt korábban gondolták.

Az EBRD januárban még úgy becsülte, hogy Kelet-Európában idén 3 százalékkal növekszik a gazdaság, a ciprusi helyzet viszont teljesen átírhatja a forgatókönyvet. Zettelmeyer ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy további országok is Ciprus sorsára juthatnak. „Az uniós illetékesek nem voltak eléggé meggyőzőek azzal kapcsolatban, hogy ezt a mentőcsomagot csakis Ciprus esetében alkalmazzák. Aggodalomra ad okot Szlovénia is, amely hasonló helyzetbe kerülhet, ha a kormány nem azt teszi, amit kell” – fogalmazott az EBRD gazdasági szakembere.

Szlovénia lehet egyébként a hatodik állam az eurózónában, amely pénzügyi mentőcsomagot igényel. Az ingatlanbuborék kipukkadása miatt egyre növekszik azok száma, akik nem tudják törleszteni a hiteleket. A külföldi befektetők attól tartanak, hogy a kormány nem tud idejében kidolgozni egy hatékony tervet a bankrendszer megmentésére.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés