
Fotó: Mediafax
Mint arról tegnapi lapunkban beszámoltunk, a The Rompetrol Group NV piaci értékét 3,616 milliárd dollárban állapították meg, ami azt jelenti, hogy Patriciu 2,712 milliárd dollárért adott túl részvényein. A szerződést még augusztus 24-én írták alá Almatiban. A hír hétfői bejelentése nyomán a cég részvényeinek tőzsdei tranzakcióját leállították. A kazah cég közleménye szerint egyébként az ügyletet még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. A Rompetrol Holding megtartja 25 százalékos tulajdonrészét, az elnök-vezérigazgató továbbra is Patriciu marad, aki a tranzakció nyomán az eddigi első helyezett Ion Ţiriacot megelőzve, Románia leggazdagabb üzletemberévé vált 3,3 milliárd dollárra becsült vagyonával. Az ügylet a világ tehetős személyiségei között is előkelő helyre repítette az üzletembert: a vagyon a Forbes-listán a 270. helyre elegendő. A Rompetrol-részvényekért kapott 2,7 milliárd dollár egyébként mintegy ezerszerese annak az összegnek, amelyet Patriciu még 1998-ban fizetett a cégben megszerzett részesedésért. Ezek után 1999-ben megszerezte a ploieşti-i Vega kőolaj-finomítót, majd 2001-ben a Petromidia finomítót is. A cég jelenleg Grúziától Franciaországig mintegy 630 benzinkutat üzemeltet.
Az elnök-vezérigazgató egyébként bejelentette, hogy a tranzakcióból befolyt összeg egy részét sajtóvállalkozásaira fordítja. A pénz másik része a Romania Moldova Development Fund befektetési alaphoz kerül, ugyanakkor bizonyos összeget a Rompetrolba is visszaforgat majd. Az ügylet egyébként politikai felhangoktól sem mentes, egyes vélemények szerint a Nemzeti Liberális Párt háttérembereként is ismert Patriciu a tranzakcióval a Tăriceanu-kormány távozása utánra készül, ezért kimenekíti vagyonát.
Jelenleg The Rompetrol Group NV birtokolja a konstancai Rompetrol kőolaj-finomító többségi részvénypakettjét. Ez az idei év második harmadában 37,33 millió lejes nettó nyereséget produkált, ami az előző év azonos időszakához képest 50 százalékos növekedést jelent, akkor ugyanis 24,88 milliós nettóprofitot könyvelhettek el. A finomító adatai szerint idén rekordmennyiségű kőolajat dolgoztak fel a létesítményben.
A 2007-es év második felében ugyanakkor a cég forgalma 1,12 milliárd lej volt, ami 18,24 százalékos csökkenést jelent az előző évben jegyzett 1,37 milliárd lejes forgalomhoz képest.
A cég nettó nyeresége 2007 első felében 15,46 millió lej, amely az előző év hasonló időszakához képest lényeges előrelépés, 2006 első hat hónapjában ugyanis még 34,86 millió lejes veszteséget termelt. Az üzleti forgalom ugyanakkor csökkent a tavalyihoz képest: 2,29 milliárd lejt tesz ki, ami 8 százalékkal kevesebb, mint 2006 első felében, amikor 2,49 milliárdos forgalmat bonyolított.
A finomító egyébként a 2007-es üzleti évre 6,57 millió dolláros, azaz 16,53 millió lejes nettó nyereséget vár.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.