
Tetemes bírság fenyeget közel harminc romániai áruházláncot, valamint ezek beszállítóit kartellezés gyanúja miatt.
2014. október 05., 16:462014. október 05., 16:46
2014. október 05., 17:312014. október 05., 17:31
Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke (képünkön) a hétvégén bejelentette, az általa irányított hatóság a hazai hiper- és szupermarketek tevékenységének öt éve tartó ellenőrzése során huszonhat multinacionális cég és beszállítója esetében derült fény a versenyjog megsértésére.
Az érintett társaságok az árak meghatározásán kívül az ügyfelek átverése érdekében működtek együtt. Az egymás közti verseny korlátozása abban merült ki, hogy az üzletláncot működtető multik szerződést kötöttek a beszállítókkal, amelyben utóbbiak kötelezettséget vállaltak arra, hogy a nagyáruházak „ha máshol olcsóbbat találsz, megkapod a különbözet tízszeresét!” szlogennel ellátott akciós ajánlata idején bizonyos termékeket egyetlen megrendelőnek sem adnak el olcsóbb áron.
A versenyhivatal által vizsgált kereskedelmi társaságok között található a Metro, a Rewe (Selgros Cash & Carry), a Mega Image és az Interex, valamint ezek beszállítói. „Remélem, ezeknek az eseteknek a nyilvánosságra hozatal nagy visszhangot fog kiváltani. Meggyőződésem, hogy hasonló megállapodásokat az ország teljes kis- és nagykereskedelmi ágazatában találni, nekünk pedig kötelességünk felhívni a figyelmet, hogy az ilyen módszer elfogadhatatlan\" – szögezte le szombaton Chiriţoiu, hozzátéve: számos társaság a vizsgálat beindítása nyomán felhagyott a kartellmegállapodásban szereplő módszerekkel.
A Versenytanács október 23-án hoz végleges döntést az ügyben, addig meghallgatja a versenyjog áthágásával gyanúsított cégek álláspontját. A hivatal ellenőrei ugyanakkor a vizsgálat végkövetkeztetéseit sorjázó jelentésükben arra tettek javaslatot, hogy a multinacionális cégekre és beszállítóira szabjanak az üzleti forgalmuk 2-4 százalékával egyenértékű pénzbírságot. Mindez több tízmillió euróra rúgó büntetést feltételez, hiszen csak a Romániában működő áruházláncok forgalma meghaladja a kétmilliárd eurót.
„Csak a Metro forgalma meghaladja az egymilliárd eurót, míg a Selgrosé 700, a Mega Imagé pedig 530 millió euróra rúg. A körvonalazódó büntetések nem fogják meghaladni a kőolajipari cégekre kiszabott bírságok mértékét, de így is nagyok lesznek\" – vetítette előre Bogdan Chiriţoiu, arra utalva, hogy a versenyhivatal 2012 januárjában több mint 200 millió eurós bírságot rótt ki hat hazai olajipari cégre.
A rekordösszegű büntetés oka az volt, hogy a társaságok 2008-ban a versenyjogi szabályok megsértésével megegyeztek az Eco Premium ólompótló adalékanyagot tartalmazó benzinnek a forgalomból való egységes kivonásáról. A legnagyobb, 85 millió eurós bírságot a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező OMV-Petromra szabták ki; a bírság mértéke a kartellezésért büntetett cégek 2010-es bevételeinek 3 százaléka volt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!