Hirdetés

Júniusra elkészül a szatmári vállalkozói iroda

Az Európai Unió támogatásával, közel kétmillió eurós beruházással magyar–román vállalkozói irodát alakítanak ki Nyíregyházán és Szatmárnémetiben; a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen kedden adták át a két ország mikro-, kis- és közepes vállalkozásainak gazdasági együttműködését segítő létesítményt.

Hírösszefoglaló

2014. december 16., 19:342014. december 16., 19:34

2014. december 16., 19:362014. december 16., 19:36

Czomba Csaba, a szabolcsi PRIMOM alapítvány kuratóriumi elnöke az avatás előtti sajtótájékoztatón elmondta, a vállalkozásokat segítő szerveződés és partnere, Szatmárnémeti önkormányzata, 95 százalék arányú támogatást nyert az 1,9 millió eurót, meghaladó értékű közös projekt megvalósításához.

A szatmárnémeti iroda a jövő év júniusának végéig készül el, ott az egykori, 1902-ben épült iparos egylet házát alakítják át vállalkozói központtá. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz–
KDNP-s polgármestere az átadáson emlékeztetett arra, hogy a szabolcsi megyeszékhely és Szatmárnémeti 14 éve testvérvárosi kapcsolatban áll egymással.

Segítség határ menti fiataloknak
A Magyarország–Románia határ menti régióban élő, fiatal vállalkozókat segítő pályázatokra kínál felkészítést a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) ingyenes programja. Az MVA célja, hogy a következő uniós költségvetési ciklus határon átnyúló pályázati rendszerén belül is biztosíthassa ugyanezt a lehetőséget. Ennek érdekében nyújtja előzetes igényfelmérésként a lehetőséget az erdélyi magyaroknak. A programra regisztrálók első kézből értesülhetnek a határon túli pályázati lehetőségekről, és felkészülhetnek a következő időszak fiatal vállalkozókat segítő pályázataira, továbbá értékelést és cselekvési javaslatot kapnak üzleti tervükhöz. A legjobb tervek egyébként 350 euróig terjedő díjban részesülnek. Részletek a http://vallalkozasfejlesztese.hu honlapon.

A két város önkormányzati vezetői három éve határozták el, hogy a gazdasági kapcsolatok további erősítését kiemelten segítik. Indításként szintén egy uniós, 83600 eurós összegű pályázati támogatással találkozókat szerveztek magyar és román mikro-, kis- és középvállalkozóknak. A gazdasági aktivitás növeléséhez, kapcsolatok építéséhez és közös pályázati lehetőségek feltárásához adtak szakmai segítséget, mintegy 120 vállalkozónak.

Az önkormányzati vezető szerint a most létesített, illetve létesülő vállalkozói irodák működése tovább erősítheti a vállalkozások határ menti együttműködését. Hozzátette: a közös beruházásokat, fejlesztéseket előmozdíthatja az is, hogy az Európai Unió fejlesztési biztosát a következő hétéves időszakra Románia adta.

Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere arról szólt, hogy a két iroda számos közös gazdasági program szervezését segítheti majd szolgáltatásaival, s hozzájárulhatnak a két város, illetve a határ menti térség gazdasági versenyképességének növeléséhez, az ott működő vállalkozások piaci pozíciójának javításához.

A nyíregyházi magyar–román vállalkozói iroda avatóünnepségén PRIMOM-díjjal tüntették ki a két polgármestert a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésében végzett eredményes munkájukért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés