Jövőre újraindulhat a Kolozsvár–Budapest közötti légi járat, Orbán Viktor is támogatja

MTI , Krónika 2019. május 14., 14:16 utolsó módosítás: 2019. május 14., 15:08

Jövőre újraindulhat a Kolozsvár és Budapest közötti repülőjárat – jelentette be a kincses városi Avram Iancu nemzetközi repülőtér igazgatója kedden sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor miniszterelnököt és küldöttségét fogadja David Ciceo, a légikikötő igazgatója (jobbra, napszemüvegben) a kolozsvári repülőtéren Fotó: Orbán Viktor/Facebook

David Ciceo szerint a közvetlen összeköttetés mindkét város számára fontos lenne. A légikikötő vezetője elmondta, hogy Orbán Viktorral is alkalma nyílt tárgyalni a témáról, amikor a magyar kormányfő a múlt héten Kolozsvárra látogatott.

Közölte: a napokban találkozni fog Brüsszelben a budapesti repülőtér igazgatójával, akivel a járat beindításának konkrét vonatkozásairól tárgyalnak majd.

„Megvitattuk egy Kolozsvár és Budapest között rendszeresen közlekedő repülőjárat bevezetésének lehetőségét, ami nagy fontossággal bír mindkét város számára. Orbán Viktor támogatásáról biztosított, folytatni fogjuk a megbeszéléseket, és meggyőződésünk, hogy jövő évben sikerül elindítani egy menetrend szerinti járatot ezen az útvonalon. A budapesti repülőtér sokkal nagyobb, és úgy gondolom, hogy az új járat hasznára válik mind Budapestnek, mind Kolozsvárnak” – jelentette ki David Ciceo.

Kolozsvár és Budapest között volt ideiglenesen közvetlen légi összeköttetés, miután a marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőteret bezárták a kifutópálya felújítása miatt, ezért a Wizz Air átköltöztette Kolozsvárra a Marosvásárhely–Budapest járatát is.

Tavaly júniusban azonban újból megnyílt a légi kikötő, így a pesti járat ismét Marosvásárhelyen száll le.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat