Hirdetés

Jövőre két ütemben nőhet a minimálbér

Januártól 975 lejre, júliustól pedig 1050 lejre nőne jövőre a minimálbér a munkaügyi minisztérium honlapján szerdán közzétett tervezet értelmében.

Bálint Eszter

2014. november 26., 14:572014. november 26., 14:57

Mint a dokumentumból kiderül, a kormány által garantált legkisebb jövedelem 1050 lejre növelése 1 471 356 munkavállalóra hatna pozitívan, amelyből 488 630-an a közszférában dolgoznak. A számítások szerint ugyanakkor az intézkedés jó hatással lenne a gazdaság növekedésére is, serkentené ugyanis a feketemunka visszaszorítását és az alkalmazásokat.

Negatívan hatna viszont a jövő évi állami költségvetésre, a becslések szerint 205 millió lejes lyukat ütne a büdzsén. Az érintettek szerint nem kimondottan jó hír a minimálbér emelése a magánszférában vállalkozók számára sem, növelniük kell ugyanis a bérköltségeiket, ami a termékek drágulásához is vezethet, csökkentve ezáltal a versenyképességet a külföldi piacokon.

Amint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet még az államfő-választási kampányban jelentette be, hogy 2015-ben két ízben is nő a minimálbér. Az intézkedéssel várhatóan számol majd a jövő évi állami költségvetés is, amelyet a kormány tagjainak közlése szerint a hét végéig dolgoznak ki, hogy a nemzetközi hitelezők Bukarestbe érkező küldöttségével egyeztetni tudjanak majd arról.

A dokumentumot várhatóan december 10-én vitatják meg a parlamentben, a kormány várakozásai szerint pedig december 19-éig a honatyák el is fogadják azt. Bár egyelőre nem sok részletet árult el a kormány a büdzsétervezetről, a bérek és más juttatások emelése, illetve a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékpontos csökkentése miatt sokan vélik úgy, hogy elkerülhetetlen lesz az adóemelés vagy az adóalap kiszélesítése.

A kormány tagjai viszont ezt cáfolják, Victor Ponta kormányfő szerdán is határozottan leszögezte, hogy jövőre nem lesz adóemelés. Hasonlóképpen nyilatkozott a hét elején Darius Vâlcov költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, elmondása szerint azért nem kell majd adót emelniük, mivel nőni fog az adóbehajtás hatékonysága, s ezáltal pótolni tudják a kieső összegeket, amelyek – mint arról beszámoltunk – szakértői becslések között 15-17 milliárd lej körül alakulnak.

A Capital üzleti és pénzügyi hetilap eközben ismételten arra irányította rá a figyelmet, hogy a jövő évi költségvetés fő kihívása a nyugdíjak finanszírozása lesz. A nyugdíjjárulékok ugyanis több mint öt éve nem fedezik a kifizetendő összeget, amit így a büdzséből kell pótolni. A tb-csökkentés pedig csak tovább fogja mélyíteni a deficitet, főként olyan körülmények között, hogy tavaly például a negatív mérleget majdnem teljes egészében a nyugdíjak okozták, idézik fel a szakértők.

2013-ban a büdzsé hiánya 15,7 milliárd lej volt, eközben az állami költségvetésből 12,25 milliárd lejt utaltak át a nyugdíjalapba, a járulékok ugyanis a szükséges összeg alig kétharmadára voltak elegendőek.

A lap újságírója ugyanakkor emlékeztet, a tb-csökkentést üdvözölte az üzleti szféra, az intézkedés hozzájárulhat a munkahelyteremtéshez, azonban cska jövőre 5-6 milliárd lejes hiányt üt a költségvetésen, 17 milliárd lejre növelve a nyugdíjalap deficitjét. A kormány – bár az intézkedés már október elsejétől hatályos – máig nem nevezte meg, hogy miből fogja ezt a hiányt pótolni.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés