Hirdetés

Jövő héten jöhet az új csődtörvény

Minden bizonnyal már jövő héten elfogadja a kormány az új csődtörvényt, amelyre azért van szükség, mivel az elmúlt időszakban több vállalat úgy verte át az államot, hogy fizetésképtelennek nyilváníttatta magát, így nem kellett kifizetnie a kormány fele felhalmozott adósságát – nyilatkozta Victor Ponta miniszterelnök a kabinet szerdai ülése előtt. 

Kőrössy Andrea

2013. szeptember 19., 18:152013. szeptember 19., 18:15

„Fel kell frissítenünk a gazdaságot, és meg kell szüntetnünk a csődeljárással leplezett adócsalást. Meg kell védenünk azokat a magáncégeket is, amelyek szolgáltatásaiért vagy termékeiért más vállalatok fizetésképtelenség miatt nem fizetnek, és így rengeteg vesztességgel kell elszámolniuk” – fogalmazott a kormányfő.

Bogdan Olteanu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzó-helyettese ugyanakkor úgy véli, hogy az új csődtörvénynek alapvetően a hitelezőt kell védenie, de támogatnia kell az adóst is, és semmiképpen nem a csődeljárást végrehajtó szervnek kell kedveznie. „Sajnos a romániai igazságügyi rendszer úgy van felépítve, hogy folyamatos érdekkonfliktus van az ügyvédek és a fizetésképtelenségi eljárással foglalkozó szakemberek között, ez pedig kockázatos mind a hitelezőre, mind az adósra nézve” – hívta fel a figyelmet Olteanu. A BNR illetékese arra is kitért, hogy a csődeljárásban részt vevő két fél a legtöbb esetben maga a román állam, hiszen az ország legfőbb hitelezője az adóhatóság (ANAF) és a privatizációs szakhatóság (AVAS), a legfőbb adósok pedig állami tulajdonban lévő vállalatok. Olteanu szerint ezért az új jogszabálynak egyrészt biztosítania kell, hogy a hitelező minél előbb visszakapja kintlevőségeit, másrészt az adós is folytathassa minél hatékonyabban tevékenységét.

Az igazságügyi minisztérium honlapján közvitára bocsátott törvénytervezet szerint a jövőben csak az az adós cég kérhetne csődeljárást maga ellen, amelynek tartozása meghaladja a 40 ezer lejt, a jelenlegi jogszabály ugyanis csak a hitelező számára ír elő összeghatárt a fizetésképtelenségi eljárás igényléséhez. A továbbiakban így a hitelező és az adós számára is a 40 ezer lejes határ lesz érvényes. A szaktárca csütörtöki közleménye szerint a csődtörvény egyik célja az eljárás hatékonyabbá tétele, így ezért így az ügyeket a mostaninál gyorsabb ütemben oldanák meg, egyúttal pedig a hitelező is hamarabb hozzájutna kintlevőségeihez. A tervezet egyebek mellett határidőt is biztosít az adósnak, amely alatt kifizetheti tartozását a csődeljárást igénylő hitelező félnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés