Hirdetés

Jövedelmük felét élelmiszerre költik a háztartások

Augusztusban 1600 lej volt a nettó átlagbér Romániában, ez 31 lejjel, 1,9 százalékkal kevesebb a megelőző hónaphoz képest – számolt be az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kőrössy Andrea

2013. október 07., 17:122013. október 07., 17:12

A hivatal hétfői közleménye szerint a legtöbbet, havonta közel 4000 lejt továbbra is a kőolaj- és földgázkitermelő szektorban dolgozók keresik, míg ezúttal is a vendéglátó-iparban tevékenykedők átlagbére a legkisebb, alig 884 lej.

Augusztusban legnagyobb mértékben, mintegy 9 százalékkal a telekommunikációs és a gépkocsigyártó ágazatban csökkentek a fizetések, de a gyógyszergyártás terén is közel 7 százalékos volt a visszaesés. Ezzel szemben 8 százalékkal emelkedett a nettó átlagbér a kitermelői ágazatban, míg az ingatlanszektorban 5 százalékos növekedést jegyzett a statisztikai hivatal. A tanügyben dolgozók átlagosan 1,3 százalékkal kerestek kevesebbet augusztusban a magánórák számának visszaesése miatt, a közigazgatásban és az egészségügyi rendszerben tevékenykedők ugyanakkor 0,4, illetve 0,6 százalékkal több fizetést kaptak.

Az INS arról is beszámolt, hogy a második negyedévben a háztartások átlagos havi jövedelme 2500 lej volt, míg a kiadásuk közel 2300 lej. Ez személyenként 897 lej havi bevételt jelent, ebből mintegy 750 lej pénzbeli, 140 lej pedig más jellegű jövedelem volt. A statisztikai hivatal adatai szerint a háztartások jövedelmének több mint fele bérekből származott, míg közel 23 százalékát szolgáltatások utáni bevételek tették ki, az intézet pedig további bevételként említi a háztartások által megtermelt élelmiszert és a különböző módon értékesített saját javakat. Jelentős eltérés mutatkozik az egyes társadalmi csoportok között: mint kiderült, városi környezetben az átlagjövedelem közel 500 lejjel, mintegy 30 százalékkal nagyobb volt, mint vidéken, a városi környezetben élők ugyanakkor átlagosan 55 lejjel többet költenek élelmiszerre.

A lakosok a legtöbb pénzt, a bevétel 43 százalékát élelmiszerre és alkoholmentes italokra költik, míg a közműszolgáltatásokra és üzemanyagra az összeg 19 százalékát fordítják, a lakás fenntartásához és fűtéséhez pedig a jövedelemnek átlagosan 15 százalékára van szükség minden hónapban. Ezzel szemben a vendéglátó-ipari egységekben a bevételük alig 1,4 százalékát költik el, míg oktatásra az összegnek mindössze 0,6 százalékát fordítják, ugyanannyit, mint lakás- vagy telekvásárlásra, illetve más beruházásokra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés