Hirdetés

Jön az energetikai függetlenség?

Az elkövetkező öt-tíz évben Románia energetikai szempontból függetlenné válik – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök Konstancán.

Balogh Levente

2013. május 06., 04:242013. május 06., 04:24

2013. május 06., 04:252013. május 06., 04:25

„Idén remélhetőleg felavathatjuk a Romániát Moldovával összekötő gázvezetéket, így exportálni is képesek leszünk majd, és öt-tíz éven belül Románia energetikai szempontból függetlenné válik\" – hangoztatta a kormányfő azt követően, hogy meglátogatta a Petrom tengeri kitermelő üzemeit. 

Romániai céget alapít a Mol és a NIS
Közös romániai kőolaj-kitermelő céget kíván alapítani az orosz Gazprom tulajdonában levő szerb NIS kőolajipari cég és a magyar Mol – jelentette be a NIS vezérigazgatója, Kiril Kravcsenko. A vezérigazgató elmondta: a NIS példaképnek tekinti a Molt és az osztrák OMV-t, ezért bővíteni kívánja kutató- és kitermelő kapacitását a Kárpát-medencében, Magyarországon, Romániában és Bosznia-Hercegovinában. A NIS még tavaly jelentette be, hogy 2014 végéig 120 egységből álló benzinkúthálózatot kíván kiépíteni Romániában. A cég tavaly év végén öt romániai benzinkúttal rendelkezett. A Mol még 2010-ben nyerte el a kutatási jogot három, Románia nyugati részében található lelőhelyen az Expert Petroleummal partnerségben, amelyben a magyar energetikai cég 70 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

Mint elmondta: május 22-én az Európai Tanács az energetikai kérdéseknek szentelt ülést tart, mivel egész Európa küzd a versenyképességi és az energiafüggőségi problémákkal. Románia privilegizált helyzetben van a többi országhoz képest, úgy tűnik, júniusban bejelenthetjük a Nabucco-projekt aláírásáról szóló jó hírt. Úgy vélte, emiatt Románia kiemelt helyzetben van, de ezt ki kell tudnia használni az elkövetkező években.

Victor Ponta fontosnak nevezte, hogy a Fekete-tenger térsége a főleg az OMV Petrom, de más neves energetikai világcégek befektetései révén energetikai központtá váljon. Hozzátette: az energetikai függetlenség feltétele az, hogy Románia a térség legnagyobb kitermelőjévé váljon, ami szerinte nem lehetetlen.

A miniszterelnök úgy vélte, a Fekete-tenger kontinentális talapzatából kitermelt kőolaj és földgáz az elkövetkező években teljes mértékben képes lesz fedezni a romániai ipar és a lakosság szükségleteit. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a Petrom a közeljövőben több mint háromszázmillió eurót fektet be új szondák építésébe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés