
Egyre jobban megy a nagy-britanniai vagyonosoknak. A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap által minden év tavaszán összeállított listája, a Rich List szerint a brit pénzarisztokrácia felső ezres kasztjának együttes vagyona jelenleg 547,1 milliárd font, 112 százalékkal magasabb a recesszió mélypontján, 2009-ben kimutatott 258 milliárd fontnál.
2015. április 27., 19:392015. április 27., 19:39
A vagyongyarapodás ütemét jelzi, hogy 100 millió fontra emelkedett az a minimális vagyon, amellyel egyáltalán be lehetett kerülni az idei Rich List névsorába. Ez 15 millió fonttal magasabb, mint egy évvel korábban, és 45 millió fonttal több annál a legalacsonyabb összegnél, amellyel a 2009-es vagyonlistán szerepelni lehetett.
A The Sunday Times 18 éve közli minden évben a legvagyonosabbak listáját, de még soha nem ugrott meg ennyivel egyetlen év alatt a rangsoroláshoz szükséges vagyon alsó határa. A brit milliárdosok együttes vagyona 325,1 milliárd font; ez meghaladja Írország vagy Dél-Afrika éves hazai össztermékét (GDP). A Nagy-Britanniában élő 117 fontmilliárdos közül ugyanakkor csak 62 a brit állampolgárok száma.
Nincs az első 300-ban a királynő
Ehhez a mezőnyhöz képest még a brit uralkodó is szinte szegénynek tűnik, annak ellenére, hogy az ő személyes vagyona ugyancsak szépen gyarapodott. A 89 esztendős II. Erzsébet királynő az idei listán 340 millió fonttal szerepel a tavaly kimutatott 330 millió font után; ez a 302. helyre elegendő az ezres rangsorban. A királynő, aki az előző évi listán még a 285. helyet foglalta el, vagyongyarapodása ellenére – a Rich List 18 éves történetében most először – kiesett a felső 300-as csoportból
Fel -és leszálló ágon
Az abszolút idei vagyonrekorder az ukrajnai születésű médiamágnás, Len Blavatnik, akinek az idei Rich List szerkesztői 13,17 milliárd fontos vagyont mutattak ki, 3,17 milliárd fonttal többet, mint tavaly. A Chelsea futballklub orosz tulajdonosa, Roman Abramovics, az egykori listavezető ugyanakkor egyre messzebb kerül a csúcstól: vagyona egy év alatt 1,23 milliárd fonttal 7,92 milliárd fontra apadt – elsősorban az olajárak zuhanása miatt –, és ez idén már csak a tizedik helyhez volt elég.
Joanne K. Rowlingnak, a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő 49 éves szerzőjének a The Sunday Times 580 millió font vagyont tulajdonít, 10 millió fonttal többet, mint tavaly. J.K. Rowling, az idei ezres lista 193. helyezettje – aki az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban – messze a világ leggazdagabb regényírója.
Az aktív brit zenészek rangsorának élén Sir Paul McCartney, a Beatles 73 éves egykori basszusgitárosa áll. Sir Paul és harmadik felesége, Nancy Shevell együtt számolt vagyona az összeállítás szerint jelenleg 730 millió font a tavaly kimutatott 710 millió font után.
A McCartney házaspár kényelmes előnnyel vezeti a külön öszszeállított brit zenei vagyonlistát. Lord Lloyd-Webber, a világhírű musicalszerző 650 millió fonttal követi őket, a brit rock veterán szupersztárjai pedig szinte látótávolságban sincsenek. Sir Elton John 270 millió fonttal, Sir Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere 225 millió fonttal, bandatársa, Keith Richards 210 millió fonttal szerepel a 2015-ös Rich List névsorában.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!