
Újraszámolhatják. Más fogyasztói kategóriába kerülhet, akinek a tavaly óta sikerült takarékoskodnia a villamos energiával
Fotó: Jakab Mónika
Kedvezményes számlázási kategóriába kerülhetnek azok a romániai fogyasztók, akiknek idén sikerült kevesebb villanyáramot fogyasztaniuk, mint tavaly. A szenátus által elfogadott módosításnak viszont még a képviselőházon is át kell mennie. Ugyanakkor minden módosítás a számlák késlekedését okozhatja.
2022. október 12., 08:032022. október 12., 08:03
Módosulhat az árkompenzáláskor figyelembe vett villamosenergia-korlátok számítási képlete, a szenátus által elfogadott változatban nem csak a tavalyi átlagos fogyasztást, hanem az ideit is figyelembe vennék, amikor meghatározzák, ki milyen árkompenzálásra jogosult.
„A szenátus által jóváhagyott jogszabályjavaslat arról szól, hogy akik a 27-es számú sürgősségi kormányrendelet alapján, vagyis a tavalyi átlagfogyasztás szerint kaptak korlátozott áron energiát, továbbra is részesülnek ebben a kedvezményben, viszont azok is megkapják, akiknek az idei havi átlagfogyasztása nem haladja meg a 100, illetve a 300 kilowattórát” – fejtette ki megkeresésünkre Nagy-Bege Zoltán, az energiaár-szabályozó hatóság alelnöke. Ezzel a módosítással tehát bővülhet a kedvezményezettek köre, ami sokak szerint méltányos változat, hiszen mindazok, akik eddig a kompenzált áron kapták az energiát, továbbra is úgy fizetik a számlákat, ám azok, akik tavalyi fogyasztásuk alapján nem részesültek ebből, még megkaphatják.
Ugyanakkor a 2022-es villamosenergia-tarifákat meghatározó 27-es rendeletben van egy olyan rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy azok a fogyasztók, akik idén megtakarítást érnek el 2021-hez képest, és az új felső határértékekbe esnek, 2023 februárjában visszakapják a befizetett pluszösszegeket.
Nagy-Bege Zoltán kérdésünkre elmondta, egyelőre még az van érvényben, hogy a 2023-as számlák kiállításakor is a 2021-es átlagfogyasztást veszik figyelembe, mert eredetileg 2023-ban csak három hónapra lett volna érvényes a szabályozás, azután hosszabbította meg a kormány jövő év augusztus 31-ig az energiaárak korlátozását és kompenzálását.
– jegyezte meg egyúttal Nagy-Bege Zoltán.
Mint ismeretes, a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében mindazok a háztartások, amelyeknek a tavalyi átlagos havi fogyasztása nem haladta meg a 100 kilowattórát, legtöbb 0,68 lejt fizetnek az elektromos energia kilowattórájáért. A 100 és 300 kilowattóra közötti tavalyi átlagos fogyasztás esetén szeptember 1-jétől csak 255 kilowattórára kapják meg a támogatott 0,80 lejes árat, ezen felül a különbözetre a piaci árat kell fizetniük.
Jelenleg a tavalyi fogyasztás alapján mintegy 9 millió háztartási fogyasztóból 5 millióan tartoznak az első kategóriába, akiknek átlagos havi fogyasztása legfeljebb 100 kilowattóra. Körülbelül 3,2–3,3 millióan tartoznak a második kategóriába, azaz a 100 és 300 kilowattóra közötti fogyasztással rendelkeznek, és 500–600 ezer háztartás van, amelynek havi átlagfogyasztása 2021-ben meghaladta a 300 kilowattórát, tudtuk meg Nagy-Bege Zoltántól.

Az energiaárat korlátozó és kompenzáló intézkedések továbbra is érvényben maradnak a polgárok és a gazdaság védelme érdekében – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök az energiaügyi tárcaközi bizottság első ülésén.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
szóljon hozzá!