
Jóváhagyta kedden az Európai Bizottság, hogy a Torda és Szászesebes közötti 74 kilométeres autópálya-szakaszt, amely az észak-erdélyi és a dél-erdélyi sztrádát köti majd össze, a Közlekedési Ágazati Operatív Program keretében az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozzák. Ez azt jelenti, hogy az autópálya-szakasz megépítését 85 százalékban az EU, 15 százalékban pedig a román közlekedési minisztérium finanszírozza.
2013. május 01., 16:542013. május 01., 16:54
Jelenleg a román fél a műszaki dokumentációt állítja össze, a finanszírozási igénylést szeptemberig kell eljuttatni Brüsszelbe. Relu Fenechiu közlekedési miniszter közölte: az Európai Bizottság döntése nyomán biztosított a stratégiai jelentőségű projekt finanszírozása.
A kormány emellett kedden két olyan határozatit is elfogadott, amely felhatalmazza a közlekedési minisztériumot az Aranyosgyéres – Marosvásárhely – Jászvásár, valamint a Bukarest–Alexandria autópálya-szakasz terveinek kidolgozására.
Mint ismeretes, az észak-, illetve a dél-erélyi autópálya, amelyeket a Torda–Szászesebes szakasznak össze kell kötnie, még távol áll attól, hogy készen legyen. A Nagyváradot Brassóval összekötni hivatott, 415 kilométeres észak-erdélyi autópályából 2004 óta csupán a Kolozsvárt elkerülő, Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométer épült meg, és Bihar megyében hozzákezdtek a berettyószéplaki víztározón átívelő völgyhíd megépítéséhez.
A projekt azonban pénzhiány miatt leállt, a Ponta-kormány pedig úgy döntött, felbontja a kivitelezési szerződést az amerikai Bechtel céggel. A tervek szerint az észak-erdélyi sztrádát – amely eddig nem kaphatott uniós finanszírozást, mivel Bukarest versenytárgyalás nélkül ítélte oda az amerikai cégnek a kivitelezés jogát – szakaszonként építik majd meg, mindegyik szakaszra külön pályázatot kiírva, ami immár az európai uniós források igénybe vételét is lehetővé teszi.
Nem sokkal jobb a helyzet az EU által társfinanszírozott dél-erdélyi sztrádával sem, amely a négyes számú páneurópai folyosó részeként Arad és Temesvár érintésével Nagyszeben felé tartana, majd az egykori szász városnál Dél felé kanyarodva hagyná el Erdélyt. Néhány szakasz itt is elkészült, de például a Nagylak–Arad szakasz megépítésére vonatkozó pályázatot rendellenességek miatt újra ki kellett írni, az Arad–Temesvár szakaszon pedig hatalmas repedések jelentek meg az aszfaltban.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!