
Az Első otthon mintájára Első autó programot indít be a gazdasági minisztérium, amelynek célcsoportja a 18 és 30 év közötti fiatalokból áll. A program révén az érintettek könnyebben vásárolhatnak majd gépkocsit. A gazdasági tárca olyan konstrukciót dolgoz ki, amely révén az állam garanciát vállal a gépjárművásárlás céljából felvett hitelre.
2014. július 24., 18:152014. július 24., 18:15
A kezdemlnyezés neve – az ugyanilyen konstrukció keretében a lakásvásárláshoz állami garanciát nyújtó Első otthon program mintájára – várhatóan Első autó lesz.
„A program a 18 és 30 év közöttieket célozza. Jövő héten találkozunk először a garanciaalap és a gyártók képviselőivel” – közölte Constantin Niţă gazdasági miniszter.
Amennyiben a program beindul, annak keretében kizárólag új gépkocsikat lehet majd vásárolni. A várakozások szerint a program keretében elsősorban viszonylag olcsó városi autókat vásárolnak majd.
Azoknak, akik az Első autó program igénybe vételével kívánnak gépkocsit vásárolni, először föl kell keresniük egy, a programban hivatalosan részt vevő bankot, ahol be kell nyújtaniuk a szükséges dokumentumokat, és hitelajánlatot kell kérniük. A pénzintézettől kapott okmányokkal el kell menniük egy autókereskedőhöz, ahol megrendelik a kívánt autót.
A tranzakciót azonban ezzel még nem ütötték nyélbe, ugyanis ezt követően a banki iratok és az autókereskedő igazolása a garanciaalaphoz kerül, és az autóhoz csak azt követően jut hozzá a vásárló, hogy az alap rábólintott a tranzakcióra, vagyis vállalja a garanciát a hitelre. A gazdasági tárca szerint a program várhatóan idén ősszel indul be.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
szóljon hozzá!