Románia hazai összterméke (GDP) 2,4 százalékkal nőhet idén a jó termésnek és az Európai Unión kívüli exportnak köszönhetően – derül ki a londoni Economist Intelligence Unitnak (EIU), a világ egyik legnagyobb gazdaságelemző intézetének legfrissebb előrejelzéséből.
2013. július 22., 15:222013. július 22., 15:22
Mint az intézet munkatársai rámutatnak, a román gazdaság növekedése a 2014–20-as időszakban évente átlagosan 4 százalékra gyorsulhat. Az elemzők viszont arra is kitértek, hogy az előrejelzés negatív kockázata nagy, ha az euróövezeti recesszió elhúzódik. Mint beszámoltunk, Románia gazdasága az EU statisztikai hivatalának nyilvántartása szerint tavaly 0,7 százalékkal bővült. Az Európai Bizottság erre az évre 1,6 százalékos, jövőre 2,2 százalékos növekedési előrejelzést tart érvényben a román gazdaság számára.
Az EIU elemzői eközben úgy látják, hogy 2017-ig alig valószínű, hogy javulna a külföldi tőke beáramlása Romániába, viszont az ország 20 milliárd euróra számíthat az EU strukturális alapjaiból a 2014–20-as időszakban. Ez ugyanannyi, mint az előző hét évben, viszont a közös mezőgazdasági politikából a Romániának jutó támogatás 17,5 milliárd euróra nő a 2007–13 közti 13,8 milliárdról, és a támogatások felhasználásának üteme is gyorsulhat kissé – derül ki az EIU előrejelzéséből.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
szóljon hozzá!