
Az első fél évben 22 százalékkal, 1,9 milliárd lejre csökkent az osztrák OMV olajtársaság tulajdonában lévő román Petrom vállalat adózás utáni nyeresége – derült ki kedden a vállalat közléséből.
2014. augusztus 12., 15:412014. augusztus 12., 15:41
Tavaly az első fél évben az OMV Petrom nettó profitja 2,43 milliárd lej volt – írta a Mediafax hírügynökség. A vállalat idei első fél évi adózás előtti nyeresége 2,43 milliárd lej volt. A vállalat árbevétele az idei január és június közötti időszakban elérte a 10,72 milliárd lejt, ami 7 százalékos csökkenés a tavalyi első fél éves eredményhez képest, amikor 11,576 milliárd lej árbevételt jegyeztek.
A vizsgált időszakban az OMV Petrom 32,72 millió hordó kőolajat termelt, ami 1 százalékos visszaesés a tavalyi első fél évhez képest, amikor 33,2 millió hordó kőolajat termeltek. A nyereség csökkenését a vállalat vezetősége azzal magyarázza, hogy a Petrom 370 millió lej többletadót fizetett a román államnak, amiből 162 millió lejt az úgynevezett oszlopadó tett ki, vagyis az ipari létesítményekre újonnan kivetett különadó.
A Petrom szerint a többletadók miatt a vállalat beruházási tervei „nyomás alatt vannak”, és a többletadók negatív módon kiegyenlítették azt a nyereséget, ami a gáz árának liberalizálásából származott.
A Petrom szerint az árbevétel csökkenését az üzemanyag-fogyasztás visszaesése is előidézte. Áprilistól ugyanis a román kormány hét eurócentes többlet jövedéki adót vetett ki az üzemanyagra, ami a fogyasztás csökkenését eredményezte. A Petrom szerint a román üzemanyagpiacon a versenyhelyzet éleződött, ami szintén hozzájárult a nyereség csökkenéséhez.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!