Közép-európai fejlesztési irodát nyit az ősz folyamán Kolozsváron a japán Marugame régió – tájékoztatta a Krónikát Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke.
2014. június 24., 19:212014. június 24., 19:21
Hozzáfűzte, a megnyitón a tervek szerint Keitaro Ohno japán kormánypárti parlamenti képviselő is részt vesz, eleget téve a Kolozs megyei MPP meghívásának. Keitaro Ohno és küldöttsége a bukaresti kormány képviselőivel és önkormányzati vezetőkkel is találkozik.
A tárgyalások megszervezésében a polgári párt megyei szervezete is jelentős szerepet vállal. „Marugame Japán legkisebb régiója, azonban termelése legalább akkora, mint a teljes Közép-Európának” – szemléltette a japán régió gazdasági erejét Keizer Róbert.
Az elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozó politikus egyúttal arról is beszámolt, hogy üzleti partnere, egy német–svájci befektetőcsoport Szatmárnémetiben már a műszaki számításokat végzi szociális és fiataloknak szánt lakások építésére. Mint részletezte, ugyanez a befektetőcsoport rövidesen dönt arról is, hogy építenek-e kollégiumokat Kolozsváron. Azt is tőle tudjuk, hogy egy német befektetőcsoport érdeklődik a széki sóbánya iránt, amit újranyitanának, illetve sós fürdőhelyet hoznának létre.
Keizer Róbert egyúttal leszögezte, amennyiben Klaus Johannis szebeni polgármester lesz a jobboldal államfőjelöltje, felkéri a RMDSZ-t, hogy támogassák a jelöltségét. Mint kifejtette: ha csak ötven százalékkal nőnek a német beruházások Erdélyben, már megérte.
Emlékeztetett, hogy a kommunizmus ideje alatt, amíg a német származású Ion Gheorghe Mauer volt az ország miniszterelnöke, Románia évi egymilliárd értékben cserélt árut Németországgal, míg Mauer leváltását követően hatodára csökkent a két ország közti áruforgalom.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – adta hírül a Profit.ro hírportál.
Románia nemcsak, hogy már nem szállít gázt Magyarország irányába (ami valójában a Transgaz által biztosított tranzit), ahogyan az korábban megszokott volt, hanem most kénytelen gázt importálni nyugati szomszédjától – közölte az Economedia.ro.
A cernavodai atomerőművet legkorábban október közepén lehet újraindítani – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben.
Az üzemanyagárak új rekordszintet értek el a romániai töltőállomásokon, miután péntek reggel több lánc is újabb áremelést hajtott végre; aztán váratlanul visszacsökkentették az árakat.
Csaknem háromezren jelezték a tavaszi vetésű növényekben keletkezett károkat, de Nagy Zsolt falugazdász szerint valójában ennek sokszorosa a károsultak száma. A tavalyi kárpótlás mértékét is csak most hagyták jóvá.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Miután szerdán a benzin ára átlépte a literenkénti 10 lejes lélektani határt az OMV romániai töltőállomásain, és ezzel történelmi csúcsra került, csütörtökön más láncok is csatlakoztak a „klubhoz”.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) változatlanul 0,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Romániában 2026-ra, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést vár.
szóljon hozzá!