
Megszűnik januártól az M0-s autóút általános díjmentessége – erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a nol.hu értesülését az MTI-nek. A tárca tudatta: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd.
2014. december 11., 19:202014. december 11., 19:20
„Az arányos közteherviselés érdekében az M0-s egyes szakaszai és a teljes M31 kivételével megszűnik az idei év végéig még ingyenesen igénybe vehető szakaszok díjmentessége\" – közölte a tárca. Az NFM közleménye szerint a körgyűrű M5-ös autópálya és M4-es autóút (4. sz. főút), valamint M3-as autópálya és 11. sz. főút közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók.
Így az azonos szolgáltatási színvonalú utak használatáért az ország minden részében egyformán kell fizetniük a járművezetőknek – írták. Hozzátették: mivel az M0-s körgyűrű egyes elemei uniós forrásból épültek vagy újultak meg, ezeken a szakaszokon a díj bevezetését az EU támogatási szabályai nem teszik lehetővé.
A tájékoztatás szerint a jövőben tehát az autópályát vagy autóutat jelző tábla szinte kivétel nélkül a fizetős szakasz kezdetét is jelöli. Kitértek arra is, hogy a kialakult közlekedési szokásokra tekintettel a változásokat türelmi idővel vezetik be: aki az újonnan díjasított szakaszra matrica nélkül hajt fel, mentesülhet a pótdíj megfizetése alól, ha még januárban éves megyei vagy országos matricát vált.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!