
Fotó: Veres Nándor
Igencsak kelendőek a csíkszentsimoni sörgyár termékei – akadnak olyan üzletek is, amelyekben listára iratkoztak a vásárlók, hogy az italhoz jussanak.
2015. január 11., 17:262015. január 11., 17:26
A Csíki Sör Manufaktúra nem tud eleget tenni ekkora keresletnek, a minőség megőrzésének érdekében ugyanis nem emelik a gyár kapacitását. Viszont azt mérlegelik, hogy egy-két éven belül új gyárat építenek a meglévő mellé.
„Hamar elfogy az Igazi Csíki Sör, nagy a kereslet” – mondta el a csíkszeredai piaccsarnok egyik boltosa. Hasonlóan vélekedett a város egy másik kisboltjának eladója is, mint mondta, amint megkapják az árut, pár óra alatt elfogy.
A város egyik éjjel-nappali boltjában elárulták, bár náluk nem kapható a csíkszentsimoni sörgyár terméke, sokan keresték, érdeklődtek utána. Nemcsak az Igazi Csíki Sört, hanem a csíkszentsimoni gyár Székely Sör nevű, műanyagpalackban kapható terméke iránt is sokan érdeklődnek.
Nemcsak székelyföldiek érdeklődnek
Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra többségi tulajdonosa a téma kapcsán úgy nyilatkozott, kis sörgyárat akartak létesíteni, a székelyföldi sörfogyasztás öt százalékára tervezték a manufaktúrát, így a nagy keresletre való tekintettel sem tudják egyelőre növelni a csíkszentsimoni létesítmény kapacitását.
Több kereskedelmi egységgel kötöttek szerződést, de csak a felét tudták ellátni áruval. Nemcsak Székelyföldön nagy a kereslet az Igazi Csíki Sör iránt, hanem Brassóból, Nagyváradról, Temesvárról, illetve Magyarországról is keresték meg azzal, hogy rendelnének a termékből – mondta el a tulajdonos. Jelenleg havonta négyszázezer liter sört termel a gyár, ennek nagyobb részét üvegben árusítják.
„Verhetetlen a víz minősége, ugyanakkor a sör receptjét a Sapientia EMTE élelmiszeripari tagozatának szakembereivel állították össze, de a sörfőző mester tudása is hozzájárult a kitűnő minőségéhez. Nem a neve, hanem az íze miatt lett népszerű” – vélekedett Lénárd.
Új gyár építését tervezik
„Nálunk a minőség szent, nem szeretnénk kompromittálni azzal, hogy felhígítjuk vízzel, vagy felgyorsítjuk a sörgyártás folyamatát, így egyelőre kis mennyiségben gyártjuk a sört” – mondta Lénárd. Hozzátette, ahhoz, hogy megnövelhessék a termelést, új gyár építésére van szükség, ennek lehetőségét jelenleg mérlegelik.
„Megnéztük, hogy a piac hogyan reagál a termékre. Valószínű, hogy egy-két éven belül tudnánk növelni a kapacitást úgy, hogy új gyárat építünk Csíkszentsimonban a meglévő mellé. De továbbra is kicsi manúfaktúraként szeretnénk működni, nem akarunk nagy multinacionális technológiát bevezetni” – szögezte le a tulajdonos.
A Csíki Sör Manufaktúra söreit először tavaly, november közepén kóstolhatta meg a nagyközönség a létesítmény megnyitóján – akkor Simonffy Árpád sörfőzőmester vezette be az érdeklődőket a sörgyártás rejtelmeibe. A létesítményt a valamikori szesz- és keményítőgyár helyén hozták létre Csíkszentsimonban.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!